Mindannyian sok időt töltünk egy székben ülve a munkahelyen, hazafelé az autóban, vagy a tömegközlekedési eszközökön, és amikor este vacsorázunk, újra leülünk. A mi szokásunkkal ellentétben a legtöbb japán család a padlón étkezik, és valószínűleg nem fogunk találni egy széket sem, még a japán ötcsillagos éttermekben sem.

Ezért ülnek a japánok a földön, amikor esznek!

Számunkra, európaiak számára, nagyon furcsa lehet, miszerint Japánban az emberek padlón ülve esznek, és ezt nem azért teszik így, mert általában nagyon kicsi az otthonuk, hanem mert ennek a szokásnak annyi egészségügyi előnye van, hogy mindenképpen érdemes kipróbálni.

1. Segíti az emésztést

Amikor a lábainkon ülünk és étkezünk, olyan, mintha jógáznánk is egyszerre. Ezt a pozíciót ugyanis “könnyű” testhelyzetnek vagy sukhasanának hívják, és úgy tartják, hogy növeli a gyomor véráramlását, segítve az étel könnyebb emésztését, melynek következtében több vitamin és tápanyag szívódik fel.

Amikor előrehajolunk, hogy ételt szedjünk a tányérunkra, majd visszatérünk a kiindulási helyzetbe, hogy lenyeljük, ezzel erősítjük a hasizmot, ami viszont megakadályozhatja a puffadást.

2. Segíthet a fogyásban

Étkezés közben a földön ülve az agyi idegek jobban működnek. Amikor az emésztőrendszer felszabadítja a leptin nevű hormont, jelet küld az agyi idegnek, hogy tele vagyunk, és ennek az idegnek a megfelelő működése megakadályozza számunkra a túlevést.

3. Rugalmasabbá tesz

A túl hosszas széken ülés rosszat tesz a hátunknak, összenyomva a gerinccsigolyákat, míg a földön ülve a térd és a csípő izmai kinyúlnak.

Ez a testhelyzet segít megerősíteni a hátat és a vállakat.

4. Segítheti a hosszabb életet

Ha bármilyen támasz nélkül könnyen fel tudunk állni a keresztbe tett lábak testhelyzetéből, akkor lehetséges, hogy hosszabb életet fogunk élni. Úgy tűnik, hogy az étkezés közbeni földön ülés és a naponta többszöri felállás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy további éveket adhassunk az életünkhöz.

5. Egészségesen tartja az ízületeket

Ha sokáig ülünk egy széken, ez plusz terhet ró a csípőnkre. A padlón ülve kinyújthatjuk a csípő és láb izmait, így rugalmasabbá téve az ízületeinket.

Egyes ülőhelyzetek, mint például a térdelés és a guggolás, még pihenés közben is működtetik az izmainkat, segítve olyan izmok edzését, amelyek nem aktívak, ha egy széken ülünk.

6. Javítja a testhelyzetet

Ha nem olyan széken ülünk, amely a hátunkat megtámasztja, a földön ülést válasszuk inkább, mivel ez segít edzeni a hát izmait, ami helyes testtartást eredményez. Ügyeljünk azonban arra, hogy kerüljük a előredőlést, mert ez hátfájáshoz vezethet.

7. Megnyugtatja az elmét

Mivel, ahogyan már mondtuk, étkezés közben, ebben a testhelyzetben tulajdonképpen jógázunk is, ez megnyugtatja az elménket. Ha az elménk nyugodt, akkor jobban élvezhetjük az ételek ízét, és csak addig fogyasztjuk azokat, amíg jól nem laktunk, és nem többet.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.