Néhány betegség, melyet a mikrohullámú sütő használata okozhat!
A mikrohullámú sütő egyik fontos alkotóeleme, a magnetron, ez egy speciális cső, amely mikrohullámú energiát termel. Létrejötte két tudós nevéhez fűződik a második világháború idejéből. A brit radarrendszerrel kombinálva ezek a mikrohullámok képesek voltak megtalálni a náci repülőket, ezáltal megakadályozva a bombázásokat.
Néhány év múlva LeBaron Percy Spencer rájött, hogy ezen hullámok segítségével akár főzni is lehet. Tagja volt a Raytheon Társaságnak nevezett ipari katonai komplexumnak. A magnetronban hasonlóan képződnek a mikrohullámok, mint az adócsőben. Alapvetően a magnetron is egy speciális elektroncső és mint minden elektroncső tartalmaz egy felfűtött katódot.
A mikrohullámú sütő legalább akkora mumus a konyhában, mint a nátrium-glutamát, pedig bevetése az ételkészítésben az emberiség egyik legnagyobb kulináris újítása azóta, hogy rájöttünk, milyen jót tesz a húsnak a tűz. A hetvenes évek óta el is terjedt a mikrohullámú sütő, hiszen gyors és energiatakarékos, igaz, hússütésre lényegében alkalmatlan.
Használata során, minden esetben igyekezzünk ne előtte állni, ugyanis, ezek lehetnek a mikrohullámok másodlagos hatásai, amelyeket számos tanulmány igazolt:
- gyengíti az immunrendszert;
- érzékenyebbek leszünk a különböző betegségekre;
- születési rendellenességet okozhat;
- csökken a vírusos és bakteriális fertőzésekkel szembeni ellenállásunk;
A rák és a mikrohullámú sütő
A svájci kutató, Hans Hertel végzett egy tanulmányt, amely kimutatta, hogy a mikrohullámú sütők eltávolítják az ételeink tápanyagait.
A sugárzás hatására deformálódnak és elpusztulnak az élelmiszer-molekulák, és ezek káros radioaktív vegyületek keletkezését eredményezik. 1992-ben egy egészségügyi kutatás tanulmánya kimutatta, hogy a mikrohullámok a következő elváltozásokat okozták a használók körében:
Alacsony hemoglobin szint, amely anémiás állapotokhoz vezetett
- a koleszterin szint jelentős növekedése;
- emelkedett a fehérvérsejtek száma, jelezve a sejtek elváltozásait és mérgezését;
- a mikróban melegített anyatej elveszítette a benne található antitestek 96%-át;
- abban az esetben is, ha a mikrohullámú sütő teljesen le van zárva, veszélyes elektromágneses mezőknek vagyunk kitéve.;
Mindezek káros hatással vannak a szervezetünkre, bár nem tagadhatjuk, hogy a mikrohullámú sütő a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az étel melegítésének. Azonban igyekezzünk, hogy a saját, és családtagjaink egészsége mindig elsődleges szempont legyen számunkra.