Ezek a csillagjegyek egy új életet kezdenek 2020-ban!

Négy csillagjegy számára a 2020-as év hihetetlen átalakulást tartogat. Számos meglepetés vár rájuk, és olyan pozitív kihívásokban lesz részük, melyek által testileg-lelkileg feltöltődnek, de a legnagyobb álmuk is teljesülhet!

Ez a négy csillagjegy végre búcsút mondhat a frusztrációinak, az önsajnálatnak, és sokkal jobban fog bízni nem csak önmagában, de az életben is.

Oroszlán

Az utóbbi időszakban az Oroszlán a mindennapi problémák áldozatává vált, és elfelejtette, hogy valójában mit is szeretne az élettől. Évek óta vágyik arra, hogy őszintén ki tudja fejezni az érzéseit, és viszonozni tudja mindazt, amit másoktól kapott.

A 2020-as évben lehetősége adódik az érzelmi felszabadulásra, valósággal újjászületik. Csodálkozva tekintenek rá azok, akik már kezdték azt gondolni róla, hogy jövőkép nélkül él, és egyáltalán semmilyen elképzelése nincs az életéről.

Szűz

A szerelemben és a háborúban minden megengedett. Ez lesz a mottójuk a 2020-as évben annak, aki néhány olyan helyzetet szeretne tisztázni, amiről eddig azt gondolta, hogy nem lehet megoldani. Ha olyan kapcsolatban él, amire feleslegesen vesztegette az energiáját, akkor most minden bizonnyal véget fog vetni ennek. És egyáltalán nem fog arra gondolni, hogy ez milyen következményekkel járhat.

Ha szerető párkapcsolatban él, akkor a meghitt, nyugodt légkör csak még jobban kiteljesedik a 2020-as évben. Szakmailag is változás várhat rá, hiszen úgy dönt, hogy visszatér gyerekkori álmához.

Nyilas

A 2020-as évben a Nyilas támogató és irányító bolygója a Jupiter lesz. Rá fog jönni, hogy sokkal több barátja van, mint eddig gondolta. A csapatmunka, a rokoni és baráti segítség által bámulatos eredményeket érhet el.

A Nyilas igazi problémamegoldóvá válhat, nagyon sokan fogják kérni a segítségét, hiszen könnyen átlátja a helyzetet és hamar megoldást talál. Önzetlen segítségéért és áldozatvállalásáért cserébe pedig mindig meg fogja kapni a jutalmat. Pénzügyi téren egyáltalán nem lehet panasza, talán még egy kis fizetésemelést is kap.

Halak

A 2020-as év egy nagy vízválasztó lesz a Halak számára. Egy olyan útkereszteződéshez érkezik, ahol egyáltalán nem látja túl fényesnek a jövőjét. Viszont úgy dönt, hogy feladja a félelmeit, és belevág, akkor is, ha mindent zéróról kell kezdjen. Egy radikális döntés sok szenvedést fog hozni maga után, de ez az egyetlen módszer a változásra. Rájön, hogy nincs mit veszítenie, és minden pillanatot olyan teljességgel fog megélni, mintha az lenne az utolsó az életében.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top