Az életben minden valamilyen okkal történik.
Valamikor réges-régen, egy indiai kisvárosban élt egy szolga az urával. Az úr nagylelkű ember volt, és hála neki, a szolga tanult ember lehetett, és tanulmányozhatta a tudományokat, ami szokatlan volt a hozzá hasonlók körében.
A szolga mindennapi feladatai közé tartozott, hogy vizet hozzon egy távoli kútból. Nagyon odaadó és lelkes volt, és minden nap megtette ezt az utat. A vízhordáshoz különleges eszközt használt: két kancsót egy rúd két végéhez kötve. Az egyik kancsó nagyon szép volt, tökéletes volt az alakja, míg a másik használt és repedésekkel teli volt. Ezért, mire a szolga hazaért a kútról, a két kancsó vízből másfél maradt meg.
A szolga soha nem panaszkodott emiatt, és az ura sem tett megjegyzést. Mindketten elégedettek voltak.
Az ép kancsó nagyon büszke volt magára, és soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy dicsekedhessen, illetve a repedt kancsót becsmérelhesse: „Nézz csak magadra! Nem tudod megtartani az összes vizet, míg a szolgáló hazaér. Teljesen haszontalan vagy. Bezzeg én kétszer annyi vizet vagyok képes megtartani. Még az uraság is jobban szeret engem.”
Ezek a szavak nagy fájdalmat okoztak a repedt kancsónak. Szomorú volt. A bölcs szolga azonban nem szólt semmit, és továbbra is a két kancsóval hordta a vizet a kútról. Nem panaszkodott az urának, és nem válaszolt semmit az ép kancsó dicsekvő szavaira.
Az ép kancsó azonban nem hagyott fel a repedt kancsó gúnyolásával. Így ment ez két éven át. A repedt kancsó elviselte a gúnyolódást, és hűségesen szolgálta gazdáját, amennyire csak tudta.
Egy nap azonban nem bírta tovább, és sírva fakadt a hazafele vezető úton: „Nagyon szégyellem magamat. Nagyon szégyellem, hogy nem tudom teljesíteni a küldetésemet, hogy nem tudok igazán segíteni. Annyira sajnálom, hogy a gazdád haragudni fog rád miattam, azért, mert én kevesebb vizet tudok hazavinni.”
A szolgáló mosolygott, és így felelt: „Nem vettél észre valami érdekeset? Nem tűnt még fel neked, hogy amikor elindulunk haza a vízzel, mindig a bal vállamra veszlek?”
A kancsó letörölte a könnyeit, és elgondolkozott. Valóban, a szolga mindig a bal vállára vette a repedt kancsót a hazafele úton. „Igen, valóban ezt teszed minden alkalommal. De miért?” – kérdezte a fiatal szolgálót.
„Nézd csak meg az utat a bal oldalunkon” – mosolygott a szolgáló.
A kancsó körülnézett. Az út bal oldala a kúttól a házig csodálatos színekben pompázott. A repedt kancsó nem hitt a szemének.
„Mindez neked köszönhető. Azért viszlek a bal vállamon, hogy megöntözhesd azokat a virágokat, amiket évekkel ezelőtt ideültettem. Viszek ezekből a virágokból a gazdámnak is, és ezzel boldoggá teszem őt. Olyan sok jót tettél értem és mindannyiunkért. Ezért mindig büszkének kell lennünk önmagunkra, a saját csodálatos kancsónkra.” – mondta a szolgáló.
Ennek a csodálatos történetnek a következő a tanulsága: egyszerűen csak élj! Élj együtt minden hiányosságoddal. A Teremtőnek megvolt veled a maga terve, amikor megteremtett. Még ha most nem is látod át, mi volt ez a terv, egy napon majd minden értelmet nyer.
Világosan meg fogod érteni, miért vagy a Földön, éppen úgy, ahogy vagy, és nem másképpen. Az életben minden valamilyen okkal történik.
