Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei, de bizonyos emberek valamiért egy kicsit kilógnak a sorból, ők azok, akik úgy tűnik mindig és minden körülmények között erősek tudnak maradni.
Az erő nem feltétlenül a fizikai erőt jelenti, hanem ide tartozik az érzelmi, szellemi és lelki erő is.
Erősnek lenni mindenkinek mást jelent, és minden csillagjegy erős a maga módján. Vannak azonban olyan jelek, amelyek hozzáállása, energiája és vezetői képességei kiemelik a tömegből.
Oroszlán nő
Oroszlán nő mantrája: “Akarok, tudok, cselekszem. Teljes lényemmel küzdök azért, amit akarok, és nem adom fel, amíg el nem jutok oda, amit megálmodtam”.
Bájos és önbizalommal teli az Oroszlán jegyében született nő, szeret a figyelem középpontjában lenni, vezető, domináns személyiség, aki minden helyzetben tudja és képes átvenni az irányítást és érvényesíteni az akaratát.
Annak ellenére, hogy más emberek számára félelmetesnek vagy önközpontúnak tűnik, az Oroszlán nő erőteljes, hihetetlen jelenléte van. Sokszor úgy tűnik, hegyeket tud mozgatni.
Jól érzi magát a hatalmi pozícióban, és tudja, hogyan vonzza maga köré a megfelelő embereket. Tudja, mit akar az élettől, és élete minden pillanatában küzd azért, hogy álmait valóra váltsa.
Kos nő
Kos nő mantrája: “Senki sem tud legyőzni. Erősebb vagyok mindennél ezen a világon”.
A Kos tűzjegy, bátor, tele vágyakkal, energiával és erős impulzusokkal. Nemcsak fizikailag erős, hanem hihetetlen belső energiával is rendelkezik. Tele van álmokkal, és szinte biztos benne, hogy ezeket mind megvalósítja. Nem elégszik meg addig, amíg el nem jut oda, ahol szeretne.
A Kos nő az energia, a bátorság és az erő kimeríthetetlen forrása. Állandóan magas frekvencián rezeg, bátor, együttérző és magabiztos vezető.
Skorpió nő
Skorpió nő mantrája: “Megteremtem azt az életet, amit akarok. Harcolok azért, amit akarok, és azért élek, hogy boldog legyek”.
Titokzatos, csábító és egy olyan láthatatlan erővel rendelkezik, amely a spiritualitáshoz kapcsolódva könnyebbé teszi a világ dolgainak megértését. A Skorpió nő mindig arra koncentrál, amit akar, és eltökélt szándéka, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyek felfedik az élet igazi titkait.
Az asztrológiában a Mars és a Plútó befolyása alatt áll ez a csillagjegy, azt jelenti, hogy mély és szenvedélyes természete tovább fokozza a Skorpió nő azon képességét, hogy mindent magához vonzzon, amit csak akar.
A Skorpió nő nem fél a változástól, inkább teljes szívvel vállalja azt, a világ legtermészetesebb dolga számára az alkalmazkodás.