Április 21-én a retrográd mozgásban lévő Merkúr áthalad a Bika jegyén, és május 14-ig ebben a jegyben marad. Azért is igazán különleges ez az időszak, mert a retrográd-Merkúr összekapcsolódik a Holddal, így ennek hatására hajlamosak leszünk szeretteinkkel, családunkkal, barátainkkal, a múltunkból származó emberekkel való érzelmi kapcsolatainkra összpontosítani.
Ez az asztrális időszak egyáltalán nem negatív vagy kaotikus, sőt sok jót is tanulhatunk belőle. Az önvizsgálati folyamatban sikerül végre önmagunk felé fordulni, majd a megtisztulás után könnyebben és világosabban ki tudjuk fejezni, hogy mit gondolunk valójában.
Az alábbi 3 csillagjegyre sokkal nagyobb hatással lesz a retrográd mozgásban lévő Merkúr, mint másokra.
Bika
Hajlamos lehetsz túlságosan kifelé fordulni ebben az időszakban, mintha jóváhagyást és megerősítést várnál másoktól, megfeledkezve arról, milyen csodálatos, tehetséges és gyönyörű vagy.
Általában szilárd és következetes vagy abban, amit mondasz, gondolsz és hiszel, azonban most azon kaphatod magad, hogy átértékeled és megváltoztatod a nézeteidet, véleményed, sőt az elképzeléseid is.
Jobb, ha nem állítasz túl magas elvárásokat saját magaddal szemben, nincs értelme állandóan a tökéletességet hajtani, de a komfortzónából való kilépés csodákra képes. A retrográd mozgásban lévő Merkúr időszaka kiváló lehetőség a befelefordulásra, lélekgyógyításra, érdemes kihasználni.
Egyes Bikák megpróbálnak újra feleleveníteni a kapcsolatot egy múltbéli ismerőssel, azon gondolkodva, hol hibáztak annak idején. Jó, ha egy kicsit figyelmesebb leszel a következőkben, hogy mit mondasz, nehogy később megbánd. Próbálj nyugodt maradni, gondold át tetteidet és döntéseidet.
Szűz
Kilépsz a mindennapi szokásaidból, elhagyod a komfortzónád, hiszen néhány váratlan esemény hívja fel a figyelmed. Sokat fogsz utazni, az is lehet, hogy külföldre, de mindenképp messze a szülőföldedtől, hogy bizonyos régebbi problémákat megoldhass. Útközben a prioritások változhatnak a bekövetkezett változások függvényében.
Próbálj higgadt maradni, ne engedd, hogy a hirtelen változások elvonják a figyelmed, lehet, hogy hasznodat szolgálják. Ami most nem tetszik, mert nem úgy alakult, ahogy szeretted volna, néhány hét múlva kiderülhet, hogy egy áldás volt számodra.
Új emberekkel ismerkedhetsz meg, és lehetséges, hogy híreket tudsz meg egy bizonyos személyről a múltadból. Talán nem pontosan ezt szeretnéd hallani, de olyan válaszokat kaphatsz, amelyek segítenek véglegesen bezárni a múlt ajtaját, és igazán élvezni az új kapcsolatot. Lehetséges, hogy végre újra át tudod érezni az igaz szerelmet.
Ikrek
A Merkúr az Ikrek uralkodó bolygója, és ebből az alkalomból aktiválja ennek a jegynek a 12. házát, a tudatalattit, a félelmeket és a láthatatlan mentális dolgokat. Bár természetednél fogva inkább társaságkedvelő vagy, ebben az időszakban hajlamos lehetsz arra, hogy inkább önmagad felé fordulj, eltakard a lelki sebeidet, több időt tölts saját magaddal, mélyen belül keresve a válaszokat vagy megoldásokat bizonyos hiányosságok pótlására.
Vannak olyan karmikus helyzetek is, amelyeket meg kell oldanod, és ebben az időszakban nincs igazán középút, ha valódi spirituális gyógyulásról beszélünk. Ez az újratárgyalás és a megbékélés lehetősége.
Ugyanakkor, ha volt néhány megoldanivalód, és eddig nem tetted meg, akkor nagyon valószínű, hogy ebben az időszakban újra előjönnek ez a dolgok. A fő lecke, amit meg kell tanulnod a retrográd mozgásban lévő Merkúrtól, hogy köss békét önmagaddal.