Eric Schmidt, a Google volt vezérigazgatója abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket és információkat a terroristák, illetve a nem tisztességes államok ártatlan emberek ellen használhatják fel – adja hírül a BBC.
Elmondása szerint az olyan államok, mint Észak-Korea, Irán és Oroszország, rövid időn belül a mesterséges intelligencia segítségével pusztító fegyvereket állíthat elő.
“Ez a technológia elég gyors ahhoz, hogy alkalmazzák, és visszaélhessenek vele, valódi kárt okozva ezzel” – mondta Schmidt. Továbbá közölte, hogy amennyiben a mesterséges intelligencia eszközei rossz emberek kezébe kerül, akár egy súlyos biológia támadás is bekövetkezhet.
Eric Schmidt arra figyelmeztette az amerikai kormányt, hogy figyelemmel kísérjék a technológiai magánvállalatok fejlesztéseit, ugyanakkor arra is kitért, hogy az esetleges túlszabályozás ezen a téren, megakadályozhatja az újabb fejlesztéseket. Úgy véli, hogy Európa épp a túlszabályozás miatt fog hátrányba kerülni ami a mesterséges intelligencia rendszer innovációját illeti.
Schmidt emellett megjegyezte, hogy a fiatal generációk fejlődése szempontjából az okostelefonok és egyéb multimédiás eszközök negatív hatással lehetnek, és őt személy szerint is zavarja, ha gyerekeket lát ilyen eszközök használata közben.
A 444.hu cikke szerint a Google épp február elején “vonta vissza az ígéretét, miszerint nem fog mesterséges intelligenciát használni fegyverekhez vagy megfigyeléshez. Az indoklás szerint erre azért volt szükség, mert a technológia mostanra sokkal szélesebb körben elterjedt, és szükség van arra, hogy a demokratikus országokban székhellyel rendelkező vállalatok kormányzati és nemzetbiztonsági ügyfeleket szolgáljanak ki.”