Joe Jackson erőszakos és rideg apa volt, aki mindig megtalálta a módját, hogy megfélemlítse a fiait, és Michaelt még a többieknél is inkább az irányítása alá vonta.

Mindenki ismeri Michael Jacksont, a pop királyát. Sok slágert és zseniális táncmozdulatot köszönhetünk neki, hihetetlenül sikeres karriert futott be, ugyanakkor meglehetősen sok vita és ellentmondás is övezi a személyét.

A rajongók leginkább a képernyőn keresztül ismerhették meg a sztárt, de a színfalak mögött sok minden történt az életében, amire nem sokaknak nyílt rálátásuk. Pedig az énekesen komoly nyomokat hagytak a gyermekkori traumák, amelyeket még azelőtt élt át, hogy azzá a legendává vált volna, akit mindannyian ismerünk.

Szólókarrierje előtt Michael a Jackson család többi fiútagjával a The Jackson 5 együttes tagja volt. Michael volt a legfiatalabb és a legtehetségesebb a fivérek közül. A Jackson család már így is különbözött más családoktól – hiszen zenekart alkottak együtt, és az édesanyjuk odaadó Jehova Tanúja volt. De az apjuk, Joe Jackson valóságos rémálommá tette a gyerekkorukat.

Az egykori ökölvívó és bukott blues zenész állítólag rideg és távolságtartó apa volt, aki megtalálta a módját, hogy megfélemlítse fiait, különösen Michaelt. A The Guardian arról számolt be, hogy Joe Jackson övcsatokkal és egy elektromos vízforraló zsinórjával ütötte a gyerekeit, és ha megharagudott rájuk, téglákat hordatott velük az udvar egyik feléből a másikba.

„Egyikünk sem emlékszik arra, hogy a karjában tartott, vagy átölelt volna minket, vagy elmondta volna, hogy szeret.” – emlékszik vissza Jermaine Jackson, Michael testvére, aki szintén tagja volt az együttesnek.

A fiúk kénytelenek voltak napi 5 órán át próbálni, és nem engedték nekik, hogy más gyerekekkel játszanak a szabadban. Michael később interjúkban beismerte, hogy már attól is émelygett, ha csak az apjára gondolt. Joe őt még a többieknél is jobban az irányítása alá vonta. Amikor Joe Jackson 2018-ban meghalt, Conrad Murray, a kardiológus, akit Michael Jackson 2009-es halála után gondatlanságból elkövetett emberölés miatt letartóztattak, néhány megrázó nyilatkozatot tett.

„Az a kegyetlenség, amit Michael az apja keze alatt tapasztalt, az a tény, hogy kémiailag kasztrálták, hogy megmaradjon a magas hangja – erre nincsenek szavak. Remélem, hogy Joe Jackson megtalálja a megváltást a pokolban.”mondta Murray.

Ezeket az állításokat Conrad Murray a The Blast bulvárlap birtokába jutott felvételeken tette, de megemlítette azokat This Is It! The Secret Lives of Dr. Conrad Murray and Michael Jackson című könyvében is – írja az Independent. Azt is állította, hogy Joe hormonkezeléseket adott az akkor 12 éves Michaelnek, hogy megakadályozza hangjának mutálását.

Úgy tűnik, hogy Joe sok pszichológiai kárt is okozott az énekesnek. Michaelt gyerekként zavarta, hogy nagy az orra, az apja pedig elkezdte őt Nagy Orrúnak hívni. Ez megmagyarázhatja, miért végeztetett Michael felnőttkorában orrplasztikát. Későbbi különcségei szintén lehettek próbálkozások egy elveszett gyermekkor visszaszerzésére.

„A mai napig félek apámtól.” – mondta Michael egy 2009-es interjúban. “Az apám belépett a szobába és – Isten látja lelkemet, hogy igazat mondok – előfordult, hogy elájultam a jelenlétében.”

A Today-nek adott interjúban az énekes ugyanakkor arról is beszélt, hogy apja az életkor előrehaladtával megváltozott, és egészen más ember lett.

„Meglátogatja az unokáit, és jobb apa akar lenni. Olyan, mintha teljesen megváltozott volna, de nekem nagyon nehéz elfogadni ezt a másik embert, mert ez nem az az ember, aki mellett felnőttem. Azt kívánom, bárcsak korábban megtanulta volna mindezt.”

Joe halála után Michael gyerekei, Prince Michael és Paris szeretetteljes szavakkal búcsúztak nagyapjuktól.

„Ez az ember a puszta akaraterő és odaadás példaképe és mindig is az lesz. Nem a legkönnyebb utat választotta, hanem azt, amelyik a legjobb a családjának.” – írta Prince Michael egy az Instagramon megosztott családi fotóhoz.

Fotó: Michael Jackson/Instagram

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.