Amikor az újszülött ikrek édesanyja nem tudta megkülönböztetni a babákat, végső kétségbeesésében a rendőrséghez fordult segítségért.
„Holnap el kell mennem a rendőrségre, hogy ujjlenyomatot vegyenek az ikreimtől, és meg tudják mondani, melyik baba melyik” – írta a 25 éves argentin Sofia Rodríguez a Twitteren. „Elnyertem az Év Édesanyja díjat” – viccelődött saját magán az édesanya.
A nő megosztott néhány fotót is 2 hónapos ikreiről, Valentinról és Lorenzóról, és azt mondta, bár a képeken jobban feltűnnek az apró különbségek, szemtől szemben gyakorlatilag tökéletesen egyformák.
„Soha nem gondoltam volna, hogy összetéveszthetem őket. Valentin mindig kék szalagot viselt, de amikor rájöttem, hogy már túl kicsi rá, úgy döntöttem, hogy levágom a csuklójáról” – nyilatkozta Sofia a Today-nek.
A babák nemrégiben megbetegedtek, és amikor az édesanya lecserélte az egyik kisfiú kezeslábasát, összezavarodott. „Kész őrület volt” – mondta.
Sofia elmondása szerint március 2-án azt kérte a rendőrségtől, hogy vegyenek ujjlenyomatot a babáitól, de a lenyomatok nem voltak elég jól meghatározhatók. Az édesanya most azt mondja, március 15-én az argentin nemzeti személyi nyilvántartás azonosítja a fiúkat az ujjlenyomatuk alapján.

A Twitteren több felhasználó is próbált segíteni az édesanyának, ellátva őt tanácsokkal és bíztató szavakkal. „Mi az ikertestvéremmel karkötőket használunk – egyikünk a bal, másikunk a bal kezén” – írta az egyik hozzászóló.
Egy másik édesanya pedig megnyugtatásképpen elárulta, hogy vele is fordult már hasonló: „Kétszer fürdettem meg ugyanazt a babát, és kétszer ugyanannak a babának adtam be a gyógyszereit. De túlélték a káoszt” – írta.
Egy harmadik felhasználó pedig viccesen megjegyezte: „Nevezd át őket, és kezdj mindent elölről.”
Dr. Joan A. Friedman, Los Angeles-i pszichológus szerint az argentin édesanya nincs egyedül ezzel a problémával. „Az egypetéjű ikrek nagyon hasonlítanak egymásra, különösen születésükkor. A jelentős súlykülönbséget, az anyajegyeket vagy más nyilvánvaló azonosítókat leszámítva nehéz lehet megkülönböztetni őket egymástól” – mondja a szakértő, hozzátéve, hogy mindehhez még hozzájön a szülők kezdeti szorongása és kialvatlansága is.
Ő is különböző színű karkötőket, esetleg névtáblákat, vagy különböző fülbevalókat javasol, és azt is kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy miközben a babák nőnek, és kialakul a saját személyiségük, a szülők külön-külön is szánjanak rájuk időt, és ne erőltessék rájuk feltétlenül azt a sztereotípiát, miszerint az ikreknek minden egyformának kell lenniük.
Friedman szerint érdemes már egészen kisbabakortól külön is figyelmet fordítani a gyerekekre, hogy később ez teljesen természetes legyen a számukra.
„Ha 2 és fél vagy 3 évesen a szülők hirtelen kezdenek el kettesben tölteni időt az egyik illetve a másik ikerrel, könnyen megtörténhet, hogy a gyerekek tiltakozni fognak ez ellen. A szülők azt feltételezhetik, hogy ez azért van, mert elválasztják őket, de ez általában azért történik, mert korábban még soha nem töltöttek kettesben időt a szüleikkel” – magyarázta a pszichológus.
Azt javasolja, hogy a születésnapokat mindig két külön tortával és különböző ajándékokkal ünnepeljék, ne csak közös képeket készítsenek az ikrekről, hanem olyant is, amin csak az egyik illetve a másik gyerek szerepel a szülőkkel, és mindig szánjanak időt a gyerekek eltérő érdeklődéseire.
„Néhány szülő panaszkodik, hogy a tanárok nem tudják megkülönböztetni az ikreket, ha nem viselnek valamilyen megkülönböztető nyakláncot, vagy nincs más frizurájuk. De a szülőknek is vállalniuk kell ezért némi felelősséget, különben a gyerekeikre nagy pszichológiai teher nehezedhet” – mondja a szakértő.
„Bizonyára szorong, zavart, levert és bűntudata van” – mondta Friedman az argentin édesanya esetéről. „De remélem, megnyugvást jelent a számára a tudat, hogy más szülők is küzdenek hasonló problémával.”