AktuálisElhunyt José „Pepe” Mujica egykori gerillaharcos, a világ „legszegényebb államelnöke”

Elhunyt José „Pepe” Mujica egykori gerillaharcos, a világ „legszegényebb államelnöke”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Május 13-án, kedden, 89 éves korában elhunyt José „Pepe” Mujica, az egykori gerillaharcos, a latin-amerikai baloldal egyik meghatározó alakja, aki 2010 és 2015 között Uruguay elnöke is volt – közölte az AFP. A volt politikust szerény életmódja miatt a világ „legszegényebb elnökeként” is emlegették.

„Mély szomorúsággal jelentjük be bajtársunk, Pepe Mujica halálát” – írta az X-en Uruguay jelenlegi elnöke, Yamandu Orsi. A kis dél-amerikai ország háromnapos nemzeti gyászt rendelt el, és virrasztást hirdetett a főváros, Montevideo törvényhozási palotájában.

„Pepe” Mujica azért kapta „a világ legszegényebb elnöke” becenevet, mert államfői jövedelmének szinte teljes egészét egy szociális lakásépítési programra fordította. Az egykori politikus, akinek az életfilozófiáját jelentős mértékben a börtönben töltött évek formálták, 2025 elején jelentette be, hogy 2024 májusában diagnosztizált nyelőcsőrákja áttétes lett, és hogy a szervezete már nem bírja a további kezeléseket.

„Nyilvánvaló, hogy haldoklom. A harcos megérdemli a pihenést” – nyilatkozott akkor Mujica, aki élete utolsó pillanatáig a hazája baloldaláért küzdött. A Frente Amplio koalíció meghatározó alakja volt, amely 2005-ben Tabaré Vasquezzel először juttatta hatalomra a baloldalt, és tavaly novemberben Yamandu Orsi elnöki kampányát is vezette. „Van valami édes, egy kicsit olyan, mint egy búcsúajándék” az örököse győzelmében – jegyezte meg akkor Mujica az AFP-nek.

Az uruguayiak vegyes érzelmekkel, de inkább magasztos szavakkal nyilatkoztak egykori vezetőjük haláláról. „Jó ember volt, alázatos, szorgalmas” – véleményezett az AFP-nek Carlos Casal, egy 71 éves nyugdíjas, aki állítása szerint személyesen is ismerte őt.

A főváros egyik bárjának pultjához támaszkodva Walter Larus, egy 50 éves pincér felsóhajtva nyilatkozott: „Olyan politikusok, mint ő, már nem lesznek. Úgy élt és érzett, mint a hétköznapi emberek”.

Alvaro Paciello, egy 53 éves szociológus, egy olyan vezetőre emlékszik „Pepe” Mujica személyében, aki „milliókat inspirált”, arra ösztönözve őket, hogy „tegyék oda a maguk részét egy jobb világ alapjainak megteremtésébe”.

José Mujica hitt „egy jobb világban” – hangsúlyozta a spanyol szocialista miniszterelnök, Pedro Sanchez. „Egész Latin-Amerika gyászol” – tette hozzá Evo Morales, Bolívia volt elnöke. Kolumbiában Gustavo Petro baloldali elnök, aki szintén gerillaharcos volt, „nagy forradalmárnak” nevezte a néhai elnököt.

Szintén a baloldalon, a brazil elnök Luiz Inacio Lula da Silva „határokat átívelő emberi nagyságot” dicsért Mujica személyében, mexikói kollégája, Claudia Sheinbaum szerint pedig Mujica „példaképe volt Latin-Amerikának és az egész világnak” a bölcsességével és egyszerűségével.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek