Élet a halál után – 9 vitathatatlan bizonyíték, amit a tudomány támaszt alá!

Az idők során, számtalan személy elmesélte már a halálközeli élményeit. A téma rengeteg tudóst és szakembert foglalkoztat, nagyjából azóta, amióta kiderült, emberi létünk bizony mulandó. Mary Joe Rapini pszichológus neve csak egy az előbb említett táborból – ő végstádiumban lévő rákos betegekkel dolgozott, és ezeknek az embereknek a halál utáni tapasztalatait gyűjtötte össze, miután sikerült őket többször is újraéleszteni.

Mary Joe feljegyzéseit Jeffrey Long, onkológus szakorvos foglalta kötetbe. A könyv 2010-ben jelent meg Evidence of the Afterlife: The Science of Near-Death Experiences (bár magyarul még nem jelent meg, Bizonyíték a túlvilágról: a halálközeli élmények tudománya) címmel.

Rapini sok esetben az erős gyógyszeres kezelések mellékhatásaiként tudta be a betegek beszámolóit mindaddig, míg 2003 áprilisában, egy aneurizma kapcsán, ő maga is hasonlókat nem tapasztalt.

Jeffrey Long is mélyebbre ásott, a könyvében pedig konkrét bizonyítékokat fedett fel az örök életről:

1. Orvosi értelemben, lehetetlen éber élményeket tapasztalni kóma vagy klinikai halál ideje alatt. Azok az emberek, akik a halál torkában vannak, általában eszméletlenek vagy klinikailag már halottak. Abban a percben, amikor a szív már nem ver, az agy sem jut vérhez. A vérkeringés leállta után, nagyjából 10-15 másodperc múlva, az agyi funkciók is megszűnnek. Ekkor jelenik meg az egyenes vonal az orvosi gépek képernyőin. Mégis, akiket sikerült visszahozni a halálból, tökéletesen észszerű tapasztalatokról mesélnek, az éberség maximális állapotában. Orvosi szemmel ez megmagyarázhatatlan.

2. Azok a személyek, akik már éltek át halálközeli élményeket, a testüktől megválva látnak és hallanak dolgokat, továbbá, amit észlelnek, az általában helyénvalónak bizonyul. Olyan eseményeket írnak le, melyeket eszméletlen állapotukban nem élhettek volna át, és amelyek a testükön kívül történtek. Látják például a saját élettelen testüket, és nézik, amint az orvosok mindent elkövetnek, hogy újraélesszék őket. Ezek pedig valójában így történtek.

3. A halálközeli élmények általában akkor következnek be, amikor a beteg altatás alatt van, amikor a tudata gyakorlatilag kikapcsol. Ebben az állapotban viszont az agy nem éber, orvosilag nincs ahogy valós tényeket érzékeljen, és mégis megtörténik.

4. Vakok is számoltak már be hasonló élményekről, és meglepő, amit észleltek. Akik vakon születnek, nem tudják, milyen ez a világ, amiben élünk. Ők mindössze abból alkotnak képet, amit hallanak, tapintanak, szagolnak vagy ízlelnek. Az álmaik sem képszerűek. Mégis, amikor a halál torkában vannak, olyan erős vizuális dolgokat tapasztalnak, mint a látó társaik.

5. Azt mondják, a halál előtt lepereg előtted a saját életed. Azok alapján, amit elmeséltek, valóban előjönnek az átélt események, olyanok is, melyeket már rég feledésbe merültek. Míg egyesek csak töredékeket látnak viszont az életükből, addig mások teljes körképszerű visszatekintést kapnak.

6. Általában mindenki, akivel az érintett személyek a halálközeli élményük alatt találkoztak, korábban már elhunyt. A legtöbben családtagok, rokonok, ismerősök. Az álmainkban inkább azokat látjuk, akik élnek, de a halál torkában még egyszer sem történt így. Sokan számoltak be arról, hogy bár odaát ismerős arcokat láttak, mégsem találkoztak velük az életük folyamán. Csak később, miután felépültek jöttek rá, kik is voltak, amikor például régi családi fényképeket nézegettek.

7. A megegyezés a gyermekek és a felnőttek beszámolói között több mint meglepő. Azt bizonyítják, hogy a halálközeli élményeknek semmi közük ahhoz, hogy ki, és milyen háttér-meggyőződésekkel éli át azokat. A 6 év alatti gyermekek is ugyanazokról a dolgokról mesélnek, mint a felnőttek, holott ők még sosem hallottak a túlvilágról, az alagútról és a fényről, mint ahogyan azt sem tudják, mi az, hogy lepereg előtted az életed. Akkor találkoznak vele először, amikor megtapasztalják.

8. A hasonlóság a halálközeli beszámolók között, szerte a világon, szintén azt bizonyítja, hogy ezek a látomások a lehető legreálisabbak. Létezik erre egy egyszerű analógia: ha egy amerikai, egy spanyol és egy mexikói elmegy Párizsba, mindhárman az Eiffel-tornyot látják. Az egyedüli különbség a beszámolóikban a részletekben rejlik, nem a lényegben. Ez érvényes arra is, amikor különböző kultúrákhoz tartozó emberek mesélnek a halálközeli élményeikről. Az alapelemek ott vannak, csak a kerettörténet más.

9. Akik átéltek már hasonlót, és sikerült visszatérniük az életbe, általában gyökeresen megváltoznak. Olyan hosszútávú természetes és természetfeletti „mellékhatások” jelentkeznek az életükben, mint például a haláltól való félelem megszűnése, a megnyugvás, hogy létezik örök élet, a odaadóbb, szeretetteljesebb viselkedés, a jobb emberré válás, vagy a nyitottság a spiritualitás irányába.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top