Jeremiah Denton az amerikai haditengerészet parancsnoka, miután az ellenséges sereg fogságába esett, olyat tett, amit eddig csak filmekben láthattunk. A katona Morse-jelek segítségével küldött üzenetet hazájának, mégpedig a szemével pislogva!

1965. július 18-án Jeremiah Denton a vietnámiak fogságába került, Hanoiban volt hadifogoly 7 év és 7 hónapon keresztül. Ezt az időt egy magánzárkában töltötte, szörnyű körülmények között. 10 másik fogollyal együtt zárták be egy olyan börtönbe, amit az ottaniak csak a hírhedt Alcatrazként emlegettek.

Denton a 10-es cellában volt. Elfogása után majdnem egy évvel egy észak-vietnámi propaganda anyaghoz használták fel, a felvétel arról szólt, hogy mennyire jól bánnak a vietnámiak a fogvatartottakkal.

1966-ban egy japán újságíró interjút készített Dentonnal, aki kihasználta a kínálkozó alkalmat, hogy végre “megüzenje” az igazságot az amerikai hadseregnek. Denton számára egészen pontosan előírták a vietnámiak, hogy hogyan fog zajlani az interjú, tehát semmi mellébeszélésre nem volt alkalma, azonban egy hihetetlenül jó cselt eszelt ki.

Kérdezték, és ő válaszolt, elmondta, hogy semmiben nem szenvednek hiányt, jól bánnak velük a vietnámiak, azonban ezzel párhuzamosan a szemével pislogva Morze-jeleket küldött az amerikaiak számára. A felvételen úgy látszik, mintha csak az erős fény zavarná, azonban a hozzáértők pontosan ki tudják olvasni, hogy mit üzent valójában Denton.

Az interjúban megkérdezték tőle, hogy hogyan bánnak vele, és ő ezt válaszolta: “Megfelelő ruhát, ételt és orvosi ellátást is kapok, amikor szükségem van rá. Bármi is a kormány álláspontja hiszek benne, és támogatom” – mondta.

A nyúzott arcú Denton közben folyamatosan pislogott a felvételen, ha visszanézzük pontosan látni fogjuk: “hosszú, hosszú-hosszú-hosszú, rövid-hosszú-rövid, hosszú, rövid-rövid-hosszú, rövid-hosszú-rövid, rövid” jelzéseket.

A Morze-kód jelentéséből az angol T-O-R-T-U-R-E, azaz „kínzás” szó jön ki. Denton így üzent a világnak, hogy egyáltalán nem jó körülmények között tartják fogva. Az interjú után rájöttek a vietnámiak, hogy mit tett Denton, azonban már túl késő volt, hiszen az egész világ látta.

A vietnámi kormány gyorsan felhagyott Jeremiah Denton kínzásával, és 1973. február 12-én szabadon engedték. Ezt követően “Amikor a pokolban dolgoztam” című könyvében őszintén megírta mindazt, amit észak-vietnámi fogolyként átélt. Jeremiah Denton admirális 2014. május 28-án 89 éves hunyt el.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.