Az életben rengeteg olyan döntést hozunk, amelyet később megbánunk. Van, amit módunkban áll kijavítani, szebbé tenni, jobbá alakítani, de vannak olyan dolgok, amelyek felett gyakorlatilag elrepül az idő, és csak túl későn döbbenünk rá, hogy bárcsak másképp cselekedtünk volna…
Ahogy egyre közelebb kerül a halálhoz, az ember akaratlanul is visszatekint az életére és elgondolkodik azon, hogy vajon miként is alakulhatott volna a sorsa, ha bizonyos helyzetekben a másik irányt választja. Ilyenkor felerősödnek a vétett hibák, nagyobb értelmet nyernek az akkor fontosnak vélt döntések, és előjön a megbánás is, amelyet kivétel nélkül minden haldokló érez az élete utolsó fejezetében – ezekről számolt be egy ápolónő, akinek a munkája, hogy ezeknek az embereknek a kezét fogja, mielőtt örökre eltávoznak az élők sorából.
Bronnie Ware gyakran tapasztalja, hogy a gondozásában lévő haldokló betegek „reflektív állapotba” kerülnek, és hangot adnak annak, amit megbántak az életükben, amit másképp tennének, ha újra lehetőségük lenne rá. Bár mind különbözünk egymástól, és a tapasztalataink is rendkívül színesek, Ware szerint „öt közös téma újra és újra felmerül”, mielőtt az emberek meghalnak.
1. Élj úgy, ahogy szeretnél, és ne úgy, ahogy mások elvárják tőled!
Bronnie szerint a legtöbb ember legnagyobb bánata az, hogy úgy kell meghalnia, hogy igazából sosem volt hű önmagához. „Bárcsak lett volna bátorságom hűségesnek lenni önmagamhoz, és nem úgy élni, ahogy mások elvárták tőlem” – ez egy gyakran elhangzó mondat a betegei körében.
„Amikor az emberek rájönnek, hogy életük hamarosan véget ér, és tisztán visszatekintenek rá, könnyen láthatják, hogy hány álmuk maradt beteljesületlen. A legtöbb ember álmainak még a felét sem valósította meg, és annak tudatában kellett meghalnia, hogy ez az ő döntéseinek, vagy inkább a meg nem hozott döntéseinek köszönhető” – fogalmazott az ápolónő.
2. Ne csak a munkádnak élj!
A második leggyakoribb megbánás a haldoklók körében, hogy igazából a munkájuknak éltek, és valahogy sosem értek rá élményeket szerezni. „Bárcsak ne dolgoztam volna olyan keményen” – jönnek rá sokan, de már nem tehetnek ellene. És bizony utólag derül ki, hogy igen, fontos a munka és a pénz, de a szeretteinkkel eltöltött időt semmi nem pótolja.
„Ez minden férfi betegtől elhangzott, akit ápoltam. Hiányzott nekik a gyermekeik fiatalsága és a partnerük társasága. Minden férfi, akit ápoltam, mélyen megbánta, hogy életének olyan nagy részét a munka mókuskerekén töltötte” – osztotta meg Bronnie.
3. Merd kimondani, amit érzel és gondolsz!
Ware szerint az emberek harmadik leggyakoribb bánata, hogy inkább hallgattak, amikor beszélniük kellett volna, és soha többé nem kaptak rá lehetőséget, hogy ezt megtegyék. „Bárcsak lett volna bátorságom kifejezni az érzéseimet” – gondolják sokan, akik a dráma elkerülése miatt választották a könnyebbik utat, de csak az elégedetlenséggel és esetenként haraggal maradtak.
„Sokan elnyomták az érzéseiket, hogy békét tartsanak másokkal. Ennek eredményeként megelégedtek egy középszerű létezéssel, és soha nem váltak azzá, amivé valóban válhattak volna. Sokan betegségeket fejlesztettek ki a keserűség és a harag miatt, amit magukban hordoztak” – árulta el az ápolónő.
4. Sose hanyagold el a barátaidat!
A legtöbben azt is megbánják a halálos ágyukon, hogy megszakították a baráti kapcsolataikat. „Bárcsak kapcsolatban maradtam volna a barátaimmal” – hangzik el a mondat, amelynek a súlya akkor érződik igazán, amikor az ember egy szál magában marad.
„Gyakran csak a halála előtti heteiben veszi igazán észre az ember a régi barátok előnyeit, és nem mindig sikerül őket megtalálni. Sokan annyira elmerültek a saját életükben, hogy az évek során elengedték a drága barátságokat. Sokan mélyen megbánták, hogy nem szántak a barátságokra időt és energiát. Mindenki hiányolja a barátait, amikor haldoklik” – állítja Bronnie.
5. Tegyél a saját boldogságodért!
Halálukon az emberek azt is mindig megbánják, hogy míg éltek, nem foglalkoztak eleget a saját boldogságukkal, sőt. Inkább merültek bele a boldogtalanságba, a depresszióba ahelyett, hogy csak magukért tettek volna meg dolgokat.
Ware nővér így fogalmazott: „Ez meglepően gyakori. Sokan csak a végső pillanatban jöttek rá, hogy a boldogság egy választás. Ragaszkodtak a régi mintákhoz és szokásokhoz. Az úgynevezett ’kényelem’ a megszokottságból áradt át az érzelmeikre és a fizikai életükre is. A változástól való félelem miatt másoknak és maguknak is azt tettették, hogy elégedettek. Miközben legbelül arra vágytak, hogy újra nevetni tudjanak és újra legyen helye az életükben a bolondságnak”.
Bronnie azonban kihangsúlyozta, még semmi nincs veszve. Te, aki ezeket a sorokat olvasod, még rengeteget tehetsz annak érdekében, hogy amikor eljön az időd, ne így érezz. Hogy amikor lepereg előtted az a bizonyos film, akkor ne ezzel a szájízzel maradj, hanem büszkén kijelenthesd: ezért megérte élni!
„Az élet egy választás. Ez a TE életed. Válassz tudatosan, válassz bölcsen, válassz őszintén. Válaszd a boldogságot” – tanácsolja az ápolónő mindannyiunknak.
