Amíg Chuck Norrishoz hasonló mentalitású emberek élnek a földön, addig úgy véljük, nem lehet okunk kételkedni az emberiségbe vetett hitünkben, ugyanis a hollywoodi filmlegenda legutóbbi döntése mindannyiunk szívébe melegséget hozhat.
A legutóbbi „A feláldozhatók 2” c. filmben való szereplése után Chuck Norris hirtelen tűnt el a hollywoodi közéletből, ám csak most derült fény a miértekre. Chuck azért vonult vissza, hogy beteg feleségéről gondoskodjon, akinek romló állapota miatt egyre nagyobb szüksége van a filmcsillagra.
Chuck Norris neve mára már szinte egybeforrt a western filmdrámákkal és ikonikus karaktereire szinte minden ember kristálytisztán emlékszik. Chuck formálta meg Cordell Walker karakterét a „Walker, a texasi kopó” című sorozatban, ám ezen kívül még számtalan játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást.

Karrierje során számtalan vicc született a karakterei által bemutatott képességeivel kapcsolatban, és mindezeket számba véve, joggal érezhetnek a Chuck Norris rajongók most egy bizonyos űrt a visszavonulása miatt.
„Azért adtam fel a filmes karrieremet, hogy Gena-ra koncentrálhassak” – magyarázta döntését a GoodHealth magazinnak Chuck Norris. „Most az egész életem értelme az, hogy őt életben tartsam.”
Norris felesége, Gena 2013 óta küzd komoly idegrendszeri- és veseproblémákkal. Az akkor elvégzett MRI vizsgálatok után Gena komoly fájdalmakat tapasztalt az MRI során használt festékanyag miatt.
„Már az első döfés után úgy éreztem, hogy lángokban áll a testem – mintha sav terjedt volna szét bennem” – mesélte el kínzó élményeit Gena.

Később aztán még komolyabb problémák jelentkeztek a filmcsillag feleségénél, ugyanis idővel komoly agyi leépülést vettek észre nála, memóriazavarok és beszédnehézségek is rontották Gena állapotát.
A család orvosról orvosra járva próbálta megtudni, hogy mi lehet a háttérben, mígnem egy Nevada-i orvos javaslatára 4 hónapos infúziókúra és ágyban maradás stabilizálta valamelyest az állapotát.
„Chuck mindig mellettem aludt és sosem hagyott magamra. Én közben meg azért imádkozta, hogy élhessek és felnevelhessem a gyerekeimet” – mondta a színész felesége.
Gena kezelése nemcsak a család türelmét és kitartását őrölte fel, hanem a családi tartalékot is. Chuck Norris és Gena 2 millió dollárt költött idáig a kezelésekre, amelyekkel próbálták helyrehozni a nő szervezetének a gadolíniumra adott rossz reakciójából származó károkat.

A gadolíniumra egy olyan anyag, amelyet az MRI vizsgálatok során szoktak alkalmazni, mivel ez a testben szétterjedve remekül kimutatja a szervezet problémás szöveteit, ám egy rendkívül veszélyes anyagról van szó. Az InsiderRadiology szerint, a világon elvégzett MRI vizsgálatok közel 1/3-nál alkalmazzák ezt a vegyi anyagot, és ennek az aránynak a csökkentéséért indult harcba a házaspár. Norrisék 11 egészségügyi céget pereltek be a veszélyes anyag alkalmazása, gyártása és terjesztése miatt.
2017-ben sikerült is 10 millió dolláros kártérítést elnyerni ezektől a cégektől, amiért az anyag veszélyeivel nem törődve emberek millióit látták el gadolíniumos kezeléssel.

Chuck és Gena harcának köszönhetően mára már szemmel látható a változás, hiszen 2017-ben az amerikai Food and Drug Administration (FDA) elrendelte, hogy minden gadolínium tartalmú készítményt figyelmeztető leírással lássanak el.
„Nekünk még szerencsénk volt, hogy vannak forrásaink, amivel kezelni tudjuk Genát, ám emberek milliói vannak, akiknek ez nem adatott meg” – tette hozzá Chuck Norris.
A sztárpár mögött álló évtized nagyon kemény megpróbáltatásokat tartogatott, ám szerencsére Gena állapota mára már sokat javult és van remény arra, hogy az életük egyszer visszatérhet a normális kerékvágásba.