Andrea Ivanova 22 éves, Bulgáriából származik, és nem épp hétköznapi célt tűzött ki maga elé. A lány ugyanis eltervezte, a hatalmasra plasztikázott ajkaival fog bekerülni a Rekordok Könyvébe.

Andreát már gyerekkora óta vonzotta az esztétikai sebészet, így nem meglepő, hogy máig több átalakító műtéten is átesett. A lány közel háromezer dollárt fektetett eddig az ajkai feltöltésébe, és nem szándékszik leállni. Tervei szerint addig hajlandó elmenni a plasztikával, míg giga-méretű ajkaival be nem kerül a Rekordok Könyvébe.

Húsz adag befecskendezett hialuronsav kellett ahhoz, hogy Andrea ajkai a mostani méretet elérhessék. Annyira durva így az arca, hogy sokan azt kérdezik tőle, hogy tud egyáltalán beszélni?

A lány azonnal hozzálátott az ajkai feltöltéséhez, hogy betöltötte a 18-at. Majd pedig, mihelyt tökéletes lesz az arca, a melleit is nagyobbítani szeretné.

„Remekül érzem magam, és bár az orvosok figyelmeztettek, álljak le, én ennél is tovább szeretném növelni az ajkaimat. A sebészem azt mondta, legalább két hónapot még várnom kell a következő injekcióval. Imádom az ajkaimat! Nehéz ennem rögtön a beavatkozás után, de 2-3 nap, és a dolgok még nehezebbé válnak.” – nyilatkozott Ivanova a nemzetközi sajtónak.

A lány valóban elégedett magával, és azzal, ahogy kinéz. Nem hiába oszt meg folyamatosan képeket az óriási ajkairól. Azt állítja, rengeteg bátorítást és elismerést kap a követőitől, mi több, már nem egy házassági ajánlatot kapott az online felületeken.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.