A középfülgyulladás különös tekintettel azokat veszélyezteti, akik rendszeresen úsznak. Többnyire az úszást kedvelők kapják el, mely tulajdonképpen a külső hallójárat gyulladását eredményezi. Ez nem összetévesztendő a téli fülgyulladással és nem fertőző jellegű. A fül ezen jellegű gyulladásának oka a túl sok ideig történő vízben és víz alatt való tartózkodás.
Mi okozza ezt a fajta gyulladást?
A fülben található fülsárnak rendszerint az a szerepe, hogy megakadályozza a baktériumoknak illetve a víznek a fülbe való bejutását. De akkor, amikor huzamosabb ideig tartózkodunk a vízben és alatta, a fülsár védő szerkezete fellazul és így utat enged a kórokozók számára.
Ezek a fül nedves járataiba kerülve szaporodni kezdenek, előidézve a fül gyulladását.
A levendulaolaj, mint gyógymód a fülgyulladás kezelésére!
Soha nem cseppentjük az olajat egyenesen a füljáratba!
A levendulaolaj használati módja:
Összekeverünk 30 csepp levendulaolajat 10 ml mandulaolajjal, majd ezzel átmasszírozzuk fülcimpánk elülső és hátsó részét. Az olajas masszázs hatását rövid időn belül érezni fogjuk.
Ezt megismételhetjük naponta háromszor, mindaddig, míg panaszaink enyhülnek, majd hét napig reggel és este, míg meg nem szűnnek a panaszok. Egy másik módja a kezelésnek, hogy egy nedves vattára két csepp levendulaolajat csöppentünk és a fülünkhöz tesszük, de soha nem a fül belsejébe.
A középfülgyulladás jellemző tünetei:
- erős fájdalomérzet a táplálék rágása közben
- a hallás gyengülése
- folyamatos fülzúgás
- a fül kipirosodása
- viszkető érzés a fül körül
- gyulladás
- a fülsár elszíneződése esetleg a fül gennyes váladékozása
Egyéb természetes gyógymódok a középfülgyulladás kezelésére:
- A beteg fülünkre helyezzünk meleg borogatást.
- Egyenlő mennyiségben keverjünk össze almaecetet és vizet, majd 3-4 cseppet tegyünk a fülünkbe.
- Törjünk össze egy gerezd fokhagymát és egy olívabogyót, keverjük össze majd éjszakára hagyjuk állni. Másnap csavarjuk ki a levét és tegyünk belőle 3 cseppet a fájó fülünkbe.