Ritkán történik meg olyan, hogy valaki, akit megállít egy rendőr, később megköszöni neki, hogy megmentette az életét. 2017-ben Keenan Jones Minnesota állam hivatásos katonája megmentette Jake Bosackert életét. Bár több év telt el azóta, kettejük között hihetetlenül szoros barátság alakult ki.
Jake maga mögött hagyva a bohém egyetemista életmódját, 2017 nyarán visszaköltözött a szüleihez Minnesotába, és eldöntötte, hogy megszakítja a kapcsolatát az alkohollal. A 21 éves fiatalember már az első nap egy helyi bárban ünnepelte hazaköltözését a barátaival. A buli után autóba ült, és elindult hazafelé, azonban egy szemfüles járőr megállította.
Jones aznap este szolgálatban volt, és már két sofőrt is letartóztatott ittas vezetés miatt.
“Egy pillanatig úgy éreztem, hogy el vagyok fáradva, és elég volt mára a járőrözésből, nem akarok még több papírmunkát elvégezni, de aztán mégis valami azt súgta, hogy dolgom van” – mondta Jones.
“Általában ebben az órában az okozza a legtöbb gondot, hogy az emberek ittasan mennek haza, egy veszekedés vagy nézeteltérés után kocsiba ülnek, és nem gondolkodnak” – mondja.

Jacke-ből messzire áradt az alkoholszag, és nagyon zaklatott volt. Amikor megállították, úgy érezte, hogy vége az életének. Minden álma az volt, hogy egyszer rendőr legyen, de most egy óriási szabálysértést követett el.
Jones úgy érezte, hogy Jacke nem egy rossz ember, hogy “sokkal több van benne, mint amilyennek elsőre látszik”. Elmagyarázta neki, hogy mennyire fontos, hogy továbbra is kövesse az álmait.
“[Jones] megvigasztalt, és azt mondta, hogy az életem még nem ért véget ezzel. Van még néhány feladat, amin dolgozni kell, de az utazás tulajdonképpen ma kezdődött el. Nem emlékszem pontosan, hogy miket mondott, viszont arra igen, hogy milyen érzéseket hagyott bennem ez a beszélgetés” – mondta Jacke.
“Úgy éreztem, hogy egy nagyon jó ember, és óriási a szíve” – mondta Jones.

Jacke egy ideje teljesen lemondott az alkoholfogyasztásról, megházasodott és Texasban él.
“Köszönöm, hogy megmentetted az életemet azon az éjszakán, és talán valaki másét is” – mondta Jacke.
Jones elmesélte, hogy Jacke is inspirálta őt abban, hogy továbbra is kitartson az álmai mellett.
“Tökéletesem akarom végezni a munkám, de ezenkívül az a célom, hogy a lehető legjobb ember legyek, miközben másokat is jobbá teszek” – mondta.