Sok kérdés vetődik fel az igazság keresése nyomán. Kezdhetnénk talán onnan, hogy ki az, aki e kérdést felteszi: valaki, vagy inkább valami? Van egy személyes én, aki keresi a választ, vagy az egész inkább a tudatnak egy vetülete? Honnan tudjuk, hogy tudunk? Csak objektív valóság van, vagy nincs is olyan, hogy objektív valóság, hiszen minden megtapasztalás szubjektív. Van-e objektív valóság szubjektív megtapasztalás nélkül?
Továbbá az is felmerül, hogy a megtapasztalás az anyaghoz kötődik-e (test, érzékszervek, agy, elme), vagy inkább a lélekhez? Esetleg mindkettőhöz? Test vagyunk, lélek, esetleg tudat, vagy mindhárom? Ha az energia vagy anyag megmaradásának a törvényéből indulunk ki – mely szerint az anyagot és az energiát nem lehet elpusztítani, csak átalakítani –, akkor megsemmisíthetők vagyunk-e, van-e halál, és van-e élet a halál után?
Honnan ered az élet? Az anyag kémiai reakciói eredményezik az életet, a tudatot, a tudatosságot, vagy valami más ennek a forrása? Amennyiben az élet nem az anyagból ered, akkor az anyag átalakulása után nem kellene megmaradnia?
Egyáltalán képes-e az elme arra, hogy kiderítse az igazságot? Az elme információszerző, -osztályozó, -tároló és -elemző funkciói a megismerést szolgálják. A bejövő adatokat az elme feldolgozza, ami abból áll, hogy összehasonlítja, véleményezi, megcímkézi, és ezek után a beszerzett információ már csak módosított formában áll rendelkezésére. A ferdítéshez az olyan önvédelmi mechanizmusok is hozzájárulnak, mint a hasítás, a kivetítés, a tagadás, az elfojtás stb. Mindezeket még inkább torzítja az érzelmi töltet és az ego állásfoglalása. További tévedések forrása lehet a média, a társadalom, a csoport és a család programozása.
Az abszolút igazsághoz képest minden viszonylagos. Úgy tűnik, hogy az észlelés nem a teljes valóság. Tulajdonképpen minden emberi „igazság” csak szubjektív következtetés, amely relatív, és csak adott kontextusban „igaz”. A kontextus részét képezik a helyi és általános tényezők, valamint a megfigyelő nézőpontja és tudatszintje. Minden igazság csak egy bizonyos tudatszinten igaz. Ezért nagyon sokféle emberi igazság létezik. Tovább bonyolítja a helyzetet az a tévhit, hogy az érzelmi töltet nagysága egyenes arányban van az igazsággal.
A hamisság az igazságnak nem az ellentéte, hanem annak az elutasítása, a hiánya. Amint az akadályokat eltávolítjuk, az igazság magától megmutatkozik. Tehát nem szükséges az igazságot tanulmányozni, hanem csak a hamisat kell elengedni. A hamisságnak igazsággal való helyettesítése minden látható és láthatatlan dolog gyógyulásának a lényege. Ha mindig csak a jót választanánk, akkor nagyon hamar eljutnánk a végső igazsághoz.
Az ember evolúciójának abban a szakaszában tart, amelyben nem képes az igazat a hamistól megkülönböztetni. Ezért van szüksége a Nagy Mesterekre, Megváltóra, akik segítsége nélkül az ember vég nélkül bolyongana a „tükrök palotájában”. Minden nagy tanító ugyanazt az igazságot hirdeti, mivel más igazság nem létezik.
Befejezésül egy Hawkins idézet: „A belső igazság akkor tárul fel, amikor minden más választási lehetőséget visszautasítunk azáltal, hogy lemondunk ezekről Isten javára.”
Írta: R.A.
Forrás: www.love2translate.com
