A párok esetében, ahogyan az idő során együtt öregszenek, egymásrautaltságuk is fokozódik. Így aztán gyakran válnak egymás fizikai és érzelmi támogatásának fő forrásává. A hosszú házastársi kapcsolat komoly hatással van az egészségre és a jólétre, de ezek az előnyök a kapcsolat minőségétől függenek.
Az Illinoisi Egyetem egyik új tanulmánya a hosszú házastársi kapcsolatok dinamikáját vizsgálta a térbeli közelség szempontjából. A kutatók azt találták, hogy amikor a házastársak térben közel kerülnek egymáshoz, az addigi eltérő szívritmusuk szinkronizálódik.
A kapcsolatkutatók a tanulmányok során megkérdezik az embereket, hogyan érzik magukat, és általában feltételezik, hogy az alanyok képesek emlékezni és értelmes válaszokat adni. De azok a párok, akik már régóta együtt vannak, általában nevetnek, ha megkérdezik tőlük, mennyire elégedettek vagy elhivatottak egymás iránt. Amikor már 30 vagy 40 éve házasok, ezt az elkötelezettséget már szinte természetesnek tekintik.
„Igyekeztünk objektívabb módszereket keresni a párkapcsolatok dinamikájának mérésére, és azt is tudjuk, hogy a másokkal való együttlétnek pszichológiai előnyei vannak. Tehát a fizikai közelség erős faktornak tűnik” – nyilatkozta Brian Ogolsky, az Illinoisi Egyetem Humán Fejlesztési és Családtudományi Tanszékének docense és a fenti tanulmány vezető szerzője.
De egyszerűen közel lenni egy másik személyhez nem mindig előnyös, ugyanis ez az interakció jellegétől függ – mutat rá Ogolsky. Egy konfliktus kontextusában a közelség nagyon különbözik a szerelmi interakció kontextusában való közelségtől. Hasonlóképpen, a pulzusszám változása is lehet pozitív vagy negatív.
„Nem az ok-okozatra koncentrálunk, hanem arra a helyzetre, amikor a szívritmusok szinkronban mozognak. Vagyis amikor a partnerek közel állnak egymáshoz, a pulzusmintázatuk olyan interakciót jeleznek, amely bizonyos szempontból együttesen jelentős.”
A tanulmányban tíz, 64 és 88 év közötti heteroszexuális pár vett részt. A kutatók két hétig követték a párokat, folyamatosan figyelve a pulzusukat és az egymáshoz való közelségüket, amikor otthonaikban voltak.
A résztvevők két mérőműszert viseltek, egyik, amely folyamatosan a pulzusukat mérte, míg a másik egy közelségérzékelő volt. A kutatók ugyanakkor szenzorokat szereltek fel a házakban, amelyek lehetővé tették számukra az alanyok által viselt mérőeszközök megfigyelését, és azt, hogy a házastársak fizikailag milyen közel vannak egymáshoz egy adott pillanatban.
A kutatók minden reggel felhívták a párokat, emlékeztetve őket arra, hogy vegyék fel a mérőeszközöket, majd este ismét felmérést készítettek az egészségükről és közérzetükről, valamint a kapcsolatuk dinamikájáról a nap folyamán.
„Az első lépésünk az volt, hogy megvizsgáljuk, hogy a pulzusszám és a közelség korrelációban van-e az idő múlásával. Megnéztük a férj pulzusát a közelség szerint, majd a feleség pulzusát és összehasonlítottuk a két pulzusszámot egymással” – mondja Ogolsky.
„Azt is szerettük volna tudni, hogy mindhárom idősor együtt működik-e, hogy egyedi információkat adjon számunkra. Használhatjuk bármelyiket a másik kettő előre jelzésére? És a válasz „igen” volt. Mindhárom idősort bele kellett foglalni, hogy bármelyiket előre jelezhessük.”
Az eredmények azt mutatták, hogy a pulzusszám szinkronizálásában az egyik partner vezet, a másik pedig követi. Néha a feleség pulzusa, máskor pedig a férjjé vezetett változáshoz.
A résztvevők kis száma miatt a tanulmány nem tartalmazta a megfigyelt párok összehasonlítását. De még a párokon belül sem alakultak ki egyértelmű minták.
„Úgy tapasztaltam, hogy minden megfigyelt nap egyedi kontextus, amely a körülményektől függően változik. A párok interakciói, attitűdjei és viselkedése, akár közel vannak egymáshoz, akár távol, folyamatosan változik. A párok 14 napos megfigyelése sem volt elegendő, hogy szilárd következtetéseket vonjunk le, csak napról napra jósolhatunk” – nyilatkozta a szakember.
Ogolsky megjegyzi, hogy ez a felfedezés fontos hozzájárulás a kapcsolatok területén végzett kutatásokhoz, amelyek általában a párok szintjén történő következtetések megfogalmazásán alapulnak.
„Ha valóban meg akarjuk érteni a párokon belüli interakció egyedi mintázatait, akkor el kell kezdenünk azokra a mikrofolyamatokra összpontosítani, melyek a nap során felhalmozódó interakciókból állnak. Ebben az esetben képet kaphatunk a párok, egyik pillanatról a másikra változó interakcióinak természetéről.”
