A születéskor lényünk időlegesen testet öltve, és a földi lét dualitása által szétszakítva valósággal belezuhan az egyik nem sorsában. A szerepek különböznek, de mégis egymást kiegészítve tökéletes egységet alkotnak:
“A férfi – amíg valóban férfi volt – minden kultúrában az Eget reprezentálta. A Nő a Földet. A kínai bölcseletben a férfi a Teremtő, a nő a Befogadó. Kettőjük méltósága az ölelésben válik teljessé, mert ők csakis ketten együtt alkotnak egy teljes Egészet. Külön nincs értelmük. Az ölelésben a férfi az adó, a domináns, az eldöntő, és a Nő a megvalósító, a létrehozó, a gondoskodó, a fenntartó.”
Ez a nász nemcsak gyönyörrel, hanem szenvedéssel is jár:
„Férfi és nő: a legnagyobb dráma. Minél férfiasabb a férfi és minél nőiesebb a nő, kapcsolatuk annál feszültebb, izzóbb és gyönyörűbb. De annál megoldhatatlanabb is. Sehol az egoitás nem olyan végzetes, mint a párkapcsolatban. Egymást akarjuk, de nem tudjuk a másikat igazán megkaparintani. Mert önmagunkat nem tudjuk föladni. Saját nemünk újra és újra rákattintja magányunkra a lakatot.”
A női lét azonban titkokat és fortélyokat is rejt magában:
„Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a „lepkére”, aki benne él.”
„Sok ember él egy asszonyban, és a nő mindegyik tud lenni: szerető, örömlány és szexológus, szakács, pincér, takarítónő, vendéglátó, sokszor gazdasági vezető, anya, tanácsadó, gyógyító, kedves nővér, nagymama, királyné, sőt, Királynő, azon kívül lelki társ, jóbarát és pszichológus. Tudja, mikor kell szidni és dicsérni a társát. Mikor kell fölnézni rá, s mikor kell úgy tennie, mintha fölnézne rá. Tudja, mi a férfiönérzet és férfihiúság, a férfi ész és férfi butaság. Tudja a társát láthatatlan eszközökkel befolyásolni. Meg tud szépülni. Ha kell, meg tudja szelídíteni a férjét, mint a vadlovat, és bátorítja, ha gyáva. Boszorkány, mágus és Hófehérke tud lenni, akibe mind a hét törpe szerelmes volt. Társa a férfinak. Harcostársa. Bajtársa. Cinkosa. Sorstársa.”
És a férfi titkon vágyik a nőben izzó rejtett erőre:
„Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai.”
„Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.”
Mindig a nő választ, hiszen:
Valójában minden nő: királynő. Önmagának ad rangot, és sohasem bocsátkozik méltatlan kapcsolatokba”
A nő égi szeretetre vágyik:
„A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében.
Ha a férfi mégis fejet hajt a testi vágyak előtt:
„Ha megcsalsz egy nőt, és átszúrod a „női szívét”, a benne élő Ember még nem hal meg. Fáj neki, de meg tud gyógyulni. Meg tud bocsátani. Ha bölcs nő, túl tud emelkedni a női sérelmein. Ha egy nő újjá akar születni, kétfrontos küzdelmet kell vívnia. Az egyiket önmagával, a másikat az egész világgal!”
Férfiszemmel egy sorban a női sorsról:
„Az, hogy a világ még áll, a nőknek köszönhető”
Idézetek: Müller Péter
