Amikor az orvosok azt közlik egy kismamával, hogy a méhében fejlődő magzat nem az elvárt módon gyarapszik, esetleg fogyatékos lesz vagy genetikailag beteg, egy világ omlik össze benne. Hiszen minden nő csak arra vágyik, hogy ha egyszer teherbe esik, egészséges gyereket hozhasson a világra. Vannak azonban esetek, amikor a rossz hír ellenére, a megszületett kisbaba nem adja fel, és családjával együtt küzd azért, hogy normális – teljes élete legyen.
A texasi Katie Whiddon-Greene is optimistán, tele reményekkel várta első gyermekét, nem is sejtve, mit tartogat számára a sors. Még túl fiatal volt, amikor megtudta, várandós. Az örömhír azonban teljesen megváltoztatta az életét. 18 hetes terhesen ment el az ultrahangvizsgálatra, amikor közölték vele a szörnyű hírt: a kisbabájának phocomeliája van – egy veleszületett rendellenesség, ami fejletlen vagy hiányzó végtagokat jelent.
Katie-t mélyen megrázta a diagnózis. Bár eldöntötte, hogy így is optimista marad, és feltételek nélkül fogja szeretni a babáját, nem tudta kizárni az elméjéből a gyerek jövőjével kapcsolatos félelmeit és kétségeit. Fogalma sem volt, milyen élet vár így a még meg sem született gyermekére, és ahogy telt az idő, az aggodalmai egyre csak erősödtek.

Csak 19 éves volt, mikor szembesülnie kellett a rideg valósággal. Katie nem tudott megbékélni a fia diagnózisával, ráadásul kínzó kérdésekkel sanyargatta a lelkét önmagával kapcsolatban is, hogy vajon jó szülője tud-e lenni a fiúnak. Aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie: a kismama világra hozta a kisbabáját, és amikor a karjaiban tartotta, már minden kétség és félelem eltörpült az anyai szeretet és boldogság mellett.
Camden – így nevezte el Katie a kisfiát –, egyébként egészséges gyermek volt, és az előírásoknak megfelelően gyarapodott. Két hónapos volt, amikor az édesanyja lefektette őt, és arra lett figyelmes, hogy a csecsemő a csonka karjaival ütögette a játékait. Ekkor csillant meg Katie szívében a remény, hogy talán nincs épp minden veszve. Akkor valami megváltozott benne, és nem tudta visszatartani a könnyeit. Már tudta, hogy a félelmeinek többé nincs valóságalapja: a fia mindent el fog érni, amit csak akar. Idővel Camden be is bizonyította, mennyire igaza volt az anyukájának, amikor elkezdte felemelni a fejét, megfordult és játszott a játékokkal.
„Eleinte annyi kétségem volt, de most megmutatta, hogy nem kell kételkednem benne” – fogalmazott Katie.

Camden az első lépések öröméről sem maradt le. Miközben az anya döbbenten figyelte, ahogy az akkor még barátja, Cole, bátorítja a közben 4 évesre cseperedett kisfiút, hogy megtegye első lépéseit, a gyerek magabiztosan elindult felé. Katie alig hitt a szemének, ezért gyorsan levideózta az eseményt, hogy megörökítse. A sikerélménytől felvillanyozott Camdent Cole egy meleg és szeretetteljes öleléssel jutalmazta.
„Némi edzéssel és az apukája buzdító beszédével CAMDEN végre megtanult járni! Már 4 éve vártam erre a pillanatra, és végre megtörtént!” – írta az édesanya, miután közösségi oldalán megosztotta a videót.
A vizuális anyagot egyszerűen imádta a közönség! A felhasználók pedig osztoztak a szülők örömében, miután szemtanúi lehettek, ahogy Camden azt mondja: „Megyek hozzád. Sétálok!” A kisfiúnak a húga, a 3 éves Ryleigh is szurkolt. „Annyira megdöbbentem és boldog voltam. Annyira izgalmas volt, és [a húga] Ryleigh ott ugrált, izgatottan” – mesélte könnyes szemmel Katie.

Az édesanya azóta feleségül ment Cole-hoz, akit egyébként szintén a sors keze vezette Katie-ék életébe. Amikor Camden megszületett, a texasi nő fotókat osztott meg róla a közösségi oldalán. Ezeket mutatta meg Cole anyja a fiának, mondván: „Nem tudom, hogyan tud valaki egy fogyatékkal élő gyereket ’így’ felnevelni”.
Két évvel később, Cole és Katie megismerkedtek, egymásba szerettek, azóta pedig maga Cole „lett az, aki ‘így’ felnevel egy fogyatékkal élő babát. Isten mindent tud, még akkor is, amikor mi nem. Csak hálát érzek azért, ahogy Isten munkálkodik az életünkben” – fogalmazott a boldog édesanya.
Cole úgy gondoskodik Camdenről, mint a saját gyermekéről. Mindent együtt csinálnak, beleértve a baseballt is. A kisfiú bár végtagok nélkül született, megtanult a kishúgának is segítőkész és támogató bátyja lenni: az egyik videón például az anyukája felvette, ahogy cumit ad át kistestvérének.
Katie gyakran oszt meg tartalmakat a négytagú családjáról és főként Camdenről, hogy támogasson és segítsen más, hasonló helyzetben lévő családoknak. Azzal, hogy mesél a világnak bátor kisfiáról, Katie azt szeretné, ha egy nap motivációs szónokká válna, hogy mindenki tudja, a fogyatékosság nem akadály.