Az 56 éves utahi Nancy Hauck vállalta, hogy világra hozza a saját unokáját.
Jeff és a felesége, Cambria már négy gyerek szülei voltak – két ikerpárjuk született – de nemrég úgy döntöttek, hogy szeretnének egy ötödik gyereket, hogy teljes legyen a család.
Cambria méhét azonban korábban kénytelenek voltak eltávolítani, hogy megmentsék az életét, így a gyerekvállalás különösen nagy kihívást jelentett a számukra.

Ekkor lépett be a képbe Jeff édesanyja, Nancy, aki felajánlotta, hogy kihordja a magzatot. Eleinte ugyan habozott a kora miatt, de amikor az orvosok megadták a szükséges engedélyt, gyorsan igent mondott, mielőtt még a klimax megakadályozhatta volna.
Nancy utoljára több mint 26 éves korában volt terhes, de ez nem tartotta vissza.
A család rendkívül hálás volt neki, hogy a segítségükre sietett.

„Hálás vagyok érte, hogy ilyen önzetlen és szerető édesanyám van, aki hajlandó volt ilyen áldozatot hozni a családomért” – mondta Jeff egy interjúban.
„Miután több mint négy éven át kaptunk termékenységi kezeléseket, tudtam, milyen bonyolult lehet a folyamat, és kételkedtem abban, hogy ki tudja hordani a kisbabánkat, de nagyon meghatott, hogy egyáltalán felajánlotta.”
Cambria is rendkívül hálás volt az anyósának, és egy Facebook bejegyzésben is köszönetet mondott neki.

„Ahogy jobban belegondoltam, milyen lenne, ha tényleg Nancy lenne az, aki kihordaná a kisbabánkat, rájöttem, hogy nem is tudnék tökéletesebb béranyát elképzelni (mivel Jeff anyja, a DNS-e már eleve része a kislányunknak)” – mondta a nő.
„Nancy erős, intelligens, erős a hite, spirituális, és minden nap igyekszik Krisztus példáját követni. Ő adta nekem Jeffet, aki a legnagyobb áldásom és támogatóm volt az elmúlt 13 év alatt, amióta ismerem” – írta.
Az egész család részt vett egy fotózáson a tengerparton, hogy megörökítsék Nancy terhességét, és a képek nagyszerűen sikerültek.


