Indokolatlanul vádolták felesége meggyilkolásával! 25 év után szabadlábra helyezték!

Michael Morton feleségével és 5 éves gyerekével teljesen átlagos, boldog családi életet élt. Azonban az életük rémálommá vált, amikor igazságtalanul a felesége meggyilkolásával kezdték vádolni.

1986. augusztus 12-én Michael és családja születésnapot ünnepeltek az Austinban található otthonukban. Másnap reggel fél 5-kor, mikor Michael elindult dolgozni, egy kis cédulát hagyott a feleségének, amelyben azt írta, hogy kissé csalódott amiatt, hogy az előző este nem szeretkeztek. Ugyanaznap, Michael mikor hazaért a munkából, holtan találta a feleségét.

A fő gyanúsított

A rendőrség teljes mértékben Michaelre összpontosított a nyomozás ideje alatt, ő volt az első számú gyanúsított. A fő ok az a feljegyzés volt, amelyben Michael kifejezte elégedetlenségét, mert a felesége nem akart aznap este lefeküdni vele.

A férfit gyilkossággal vádolták, és furcsa módon el is elítélték. Így nem csak feleségét, hanem kiskorú fiának felügyeleti jogát is elvesztette. A gyermek állami gondozásba került, és elmondták neki, hogy az apja megölte anyját.

Michael Mortont életfogytiglanra ítélték, azonban 25 év után jogosult a feltételes szabadlábra helyezésre, csupán annyit kellett tennie, hogy beismerje bűnösségét és megbánja tettét. De Michael erre nem volt hajlandó, továbbra is ártatlanságát hangoztatta, hiszen igazságtalanul vádolták azzal, hogy megölte a feleségét.

“Michael nem akart csak azért hazudni, hogy szabadulhasson a börtönből. Azt mondta, hogy csak az ártatlansága maradt meg, és ha életének hátralévő részét rács mögött kell töltenie, megteszi, de nem hazudik” – mondta John Raley ügyvéd.

Az igazságügyi nyomozók egy vérfoltos kendőt találtak a Morton ház közelében, és hiába kértek DNS-elemzést, az ügyész elutasította a kérelmet, mivel ez az eljárás akkoriban még gyerekcipőben járt.

Michael gyerekét is megkérdezték a történtekkel kapcsolatban:

“Ki ütötte meg anyát?”

“Egy szörnyeteg” – válaszolta a gyerek.

“Apa volt a szörnyeteg ?

“Nem ő volt az” – mondta.

Végül a Fellebbviteli Bíróság elrendelte a kendő DNS-elemzését, és kiderült, hogy Michael Morton valóban ártatlan volt. Így 25 év börtön után szabadon engedték. A bűncselekmény elkövetője Mark Alan Norwood volt, aki, mint kiderült két évvel később ugyanazon a környéken egy másik nőt is megölt.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.