Akármilyen közhelyes is a Facebook-al foglalkozni, mindig felröppennek érdekes, szemöldök húzogató történeket a szociális hálóval kapcsolatban. Egy Boston-i férfi például 200 dollárt fizetett azért lányának, hogy 5 hónapig függessze fel Facebook fiókját.
A Facebook függőség egyre furcsább módon látszik kibontakozni, és a szakértők szerint a tinédzserek körében lassan komoly problémáról is beszélhetünk. Paul Baier egyedi módon próbálja tinédzser lányát leszoktatni a Facebook-ról: áprilisban 50 dollárt fizet lányának, ha felfüggeszti a fiókját, júniusban pedig további 150-et, ha addig egyszer sem lép be, azaz nem aktiválja.
“Igazából a lányom ötlete volt, bár engem is zavart ez a Facebook probléma. Szeretett volna egy kis pénzt keresni, és ő is rájött, hogy túl sok időt pazarol el a hálón. Sikerült a két problémát egyszerűen egy kalap alá hoznunk”, nyilatkozta a Daily Dot-nak Paul, a családapa.
Anyagi vonzatú elvonókúrájukat annyira komolyan gondolják, hogy írásos egyezséget is kötöttek, és lefektették a feltételeket. Paul teljes hozzáférést kapott a fiókhoz, megváltoztatta a jelszót és felfüggesztette az aktivitást annak érdekében, hogy biztosan ne lehessen azt használni, az egyezség lejáratának dátumát pedig június 26-ra rögzítették.
Pau Baier és lánya közötti megállapodást illetően vegyes reakciók láttak napvilágot. Voltak olyanok, akik egy az egyben idiótának tartották az apát, mások pedig 999 az 1-hez esélyben mérve számítják, hogy a módszer hatásos lenne hosszútávon, ugyanis semmilyen erőfeszítést nem igényel, hogy a lány másik fiókot hozzon létre magának.