Antonio Vivaldi olasz zeneszerzőt a velencei barokk zene legjelentősebb képviselőjeként tartják számon. Azt azonban már kevesen tudják, hogy Vivaldi eredetileg papnak tanult. Emiatt, illetve vörös haja miatt pedig megkapta az il Prete Rosso, azaz a „vörös pap” becenevet.
Antonio Lucio Vivaldi 1678. március 4-én született Velencében, és azt mondják, hogy a születése napján erős földrengés rázta meg a várost.
Apja, Giovanni Battista Vivaldi a velencei Szent Márk-székesegyház hegedűse volt, és ő tanította meg a fiát hegedülni. Ugyanakkor apja révén Velence legjelentősebb zenészeitől és zeneszerzőitől tanulhatott.
Vivaldi kiskorától egészségügyi problémákkal küzdött, amit akkoriban egyszerűen csak „mellkasi szorulásnak” neveztek, de a kutatók szerint a zeneszerző asztmás lehetett. Ez a betegség egész életében elszigetelte másoktól, de nem akadályozta meg abban, hogy sikeres zeneszerző váljon belőle.
15 éves korában kezdett papnak tanulni, és 25 évesen szentelték pappá, de nem sokáig gyakorolta ezt a hivatást, rossz egészségi állapota ugyanis gyakran akadályozta abban, hogy végigvezesse a misét. Ráadásul a zene iránti szenvedélye is hozzájárult ahhoz, hogy lemondjon erről a szent hivatásról.
25 éves korában az Ospedale della Pietà, vagy közismertebb nevén egyszerűen csak Pietà hegedűtanára lett. Ez a Velencében működő árvaházak egyike volt, ami nagy hírnévre tett szert hangversenyei és zenés istentiszteletei révén. Velence évszázadokon át kereskedőváros volt; erődítéses települései révén uralta a keleti kereskedelmet, amiért elsősorban a törökökkel állt állandó konfliktusban. A városban a sok háborúskodás és az állandó tengeri forgalom miatt nagy számmal voltak árvák. A velencei árvaházak egyben kórházként is működtek, de rendszeres oktatás, vallásos nevelés is folyt bennük, méghozzá olyan színvonalas, hogy sokszor a tehetős családok is oda küldték a lányaikat tanulni.
Vivaldi vezetése alatt a Pietà zenekara világszerte híressé vált. Az árvaház zenekara számára komponálta első műveit, majd később concertói, kantátái és egyházzenei munkái java részét is. Vivaldi művészetének középpontjában a concerto műfaja állt, zenetörténeti jelentőségét is elsősorban a versenymű forma tökéletesítésének köszönheti, ugyanakkor az is elmondható, hogy bizonyos hangszerek használatát ő vezette be először a zenekarba, és versenyműveiben a szólóhangszer mindig vezető szerepet játszott, ami addig nem volt szokás.
A Négy évszak, Vivaldi legismertebb műve
Egyik legismertebb műve a Négy évszak néven ismert hegedűversenyek sorozata. Ezeket a remekműveket 1725-ben adták ki Amszterdamban. A kor zenei életében szokatlan módon Vivaldi a zenéjét néhány, valószínűleg saját maga által írt verssel együtt adta ki, amelyekben jelezte, hogy milyen jeleneteket szeretne megeleveníteni. Ez az egyik legkorábbi példája annak, amit később programzenének, azaz elbeszélő elemet tartalmazó zenének neveztek.
Versenyművei mellett 1715-től rendszeresen operákat is szerzett, amikkel gyorsan meghódította a színpadokat, és egyre nagyobb hírnévre tett szert. Két legsikeresebb operája a La Costanza trionfante degli Amori e degl’ Odii (Az állhatatosság győzelme szerelmen és gyűlöleten) valamint a Bajazid, ezeket több olaszországi színházban is bemutatták.
Gyenge egészségi állapota ellenére Vivaldi sokat utazott, 1722-ben és 1724-ben Rómába látogatott, ahol a pápa előtt is fellépett. Ezenkívül járt Drezdában és Darmstadtban, valamint egy ideig Amszterdamban is tartózkodott (ahol a Négy évszak is megjelent).
Több európai királyi család támogatását is élvezte. Egy kantátáját (Gloria e Imeneo) a velencei francia nagykövet rendelte meg XV. Lajos házasságkötésének megünneplésére. De VI. Károly német-római császár kegyeit is élvezte, aki a lovagi ranggal tüntette ki.
Bár zeneszerzőként jelentős hírnévre tett szert, ez nem járt tartós anyagi jóléttel. Amikor pedig a fiatalabb és modernebb hangzást kínáló zeneszerzők kezdték elhomályosítani a hírnevét, Bécsbe utazott, ahol VI. Károly császárnak akarta felajánlani a szolgálatait, akivel korábban egyszer már találkozott. Az uralkodó azonban hamarosan elhunyt. Vivaldi tovább akart utazni Drezdába, de megbetegedett, és nem sokkal később ő is elhunyt. 1741. július 28-án halt meg, 63 éves korában.
„Don Antonio Vivaldi abbé, hasonlíthatatlan hegedűs, akit a rőt papnak hívtak, és igen nagyra becsültek művei és koncertjei révén, életében több mint ötvenezer dukátot keresett, de mértéktelen pazarlása folytán szegényen halt meg Bécsben” – állt Pietro Gradenigo velencei arisztokrata visszaemlékezéseiben.
Július 28-a fekete nap a barokk zene szerelmeseinek, annál is inkább, mivel 9 évvel később, egy másik nagy mester, Johann Sebastian Bach is ezen a napon halt meg.
Vivaldi művészetét körülbelül 200 évvel később fedezték fel újra, és az idők során sok olyan műve is előkerült, amit korábban elveszettnek hittek. Legutóbb 2006-ban bukkantak rá Argippo című operájára, amit először 1730-ban adtak elő. Vivaldi zenéje napjainkban újra nagy népszerűségnek örvend a klasszikus zene kedvelőinek körében, és műveit világszerte játsszák.
