Vannak olyan emberek, akikben a birtoklásvágy átlép egy határt, és nem a másik ember értékei, jogai kerülnek előtérbe, hanem az önös Én-érdekek. “Akkor szeretlek, ha az enyém vagy, és ehhez jogom van.” – Így hangzik körülbelül az a mondat annak az embernek a szájából, aki még nem érett meg egy igazi felnőtt kapcsolatra.
Ha igazán szeretünk és tisztelünk valakit, akkor figyelembe vesszük annak az embernek az igényeit, meghagyjuk a szabadságát, anélkül, hogy meg akarnánk változtatni.
Ha mégsem tudunk megszabadulni a megszállott birtoklásvágyunktól, inkább vonuljunk vissza, mert a fenyegetőzések, vádaskodások, hibáztatások sehová nem vezetnek és senki érdekét nem szolgálják. Ilyen légkörben semmilyen pozitív előrelépésre nem lehet számítani, sőt az egész kapcsolat egy nagy feszültségbe, keserűségbe torkollhat.
A birtoklásvágy mellett gyakran felbukkan a féltékenység, ami ráébreszt arra, hogy szinte semmi sem működik jól a párkapcsolatunkban. A legfontosabb dolog, hogy ismerjük önmagunkat, mert ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik vagyunk, mit akarunk, semmilyen előrelépést nem tudunk foganatosítani, és az életünk, valamint a párunk élete is pokollá változhat.
Ahhoz, hogy javulást érjünk el, el kell indulni a fejlődés útján, és meg kell érteni, hogy a szerelem az nem egyenlő a birtoklással, hanem a másik ember énjét kell elfogadni, vigyázni rá, úgy ahogy van. Persze ez nem könnyű dolog, sőt, nagyon sok munkát igényel.
Tehát a legfontosabb teendő, hogy előbb magunkat ismerjük meg, sőt magunkat fogadjuk el és szeressük, mert ha nem szeretjük igazából azt az embert, akik vagyunk, képtelenek leszünk bárkit is szeretni.
A szerelem az első napokban, hetekben, években erős marad, de viszont egy idő után a férfiak és a nők elkezdenek a másik hibáira figyelni, és már a viselkedésük is megváltozik, pedig csak az elfogadásra és a szerelem tüzének megőrzésére kellene a hangsúlyt fektetni. Természetesen ez a negatív légkörben nem megy könnyedén, pedig ha több időt fordítanánk a belső értékek megőrzésére, megerősítésére, mint a külsőségekre, akkor nem lenne annyi ellentét és ellenszenv egymás iránt.
Soha ne engedjük, hogy a birtoklásvágyunk megbénítsa a szerelmünket. Ne hagyjuk, hogy a féltékenység elnyomja a szerelmünket. Ha tényleg már nem tudunk semmit sem tenni, mert elmúlt a szerelem, és úgy érezzük, nem lehet helyrehozni, akkor ki kell mondani a végszót, még ha az fájdalmas is.
