Volt eladási ügynök és három gyerek édesanyja, Byron Katie, 31 évvel ezelőtt, 1986-ban kidolgozott önmaga számára néhány betartandó szabályt, amivel az akkori élete egyik hullámvölgyébből rántotta ki magát.
Akkoriban életét a depresszió, a harag és a rossz szokások uralták, egy reggel rádöbbent arra, hogy minden szenvedéséért, amit megélt, csakis saját magát és a negatív gondolatait okolhatja.
Eckhart Tolle így nyilatkozott: „Byron Katie munkája egy áldás a mi bolygónkra!” A Time magazin pedig „Az évezred újító szellemének” titulálta Katiet.
Hát akkor nézzünk néhány okos gondolatot Katie könyvéből!
1. Az „ én”- nem más, mint a szenvedések forrása.
2. Az önmegvalósításnak nincs ereje, ha nem éled át teljes mértékben.
3. Önmagadat szeretni nem a háború végét jelenti, hanem az új létrehozásának a kezdetét.
4. Amikor tudatosul benned, hogy mindened megvan, az életed Mennyországgá válik.
5. Azért szenvedsz folyamatosan, mert az az érzésed, hogy valami hiányzik az életedből.
6. A valóságban mindened megvan, amire szükséged lehet.
7. Ahhoz, hogy boldog legyél, néha az szükséges, hogy ne legyél egyenes.
8. Hogy mit gondolnak mások rólam? – Semmit. Minden ember csakis önmagát látja, a másikat nem.
9. A gondolataim… azok az én gyerekeim, én pedig a jó édesanya. Legyél te is saját gondolataid anyja.
10. Nincs bizonyíték arra, hogy az élet nehéz lenne.
11. A Pokolban minden percben érkezik segítség.
12. Amikor azt gondolod, hogy mások okozzák a te szenvedésedet, saját magad áldozatává válsz.
13. A testünk olyan ártatlan, akár a virágok vagy a fák.
14. A gyerekek mindig igazat szólnak, tőlünk függ csak, hogy meghalljuk-e azt.
15. Ahol üresség van, ott nincsenek kérdések.
16. Az élet maga a szerelem, a többi csak egy képzeletbeli zavar.
17. Ha tudnád, hogy mennyire gyönyörű vagy, saját lábaid előtt hevernél.
18. Minden megélt pillanat a Jóisten ajándéka.
19. Semmi nincs, amit nem lehetne megbocsájtani. Szeretetből vagy és ez ellen nincs mit tenned.
20. Ahogyan másokról vélekedsz, azzal önmagadat is minősíted.
21. Egy adott pillanatban amit gondolsz, attól függ saját boldogságod és szenvedésed.
22. Az agyunk sajnos nem ismeri a szünet fogalmát.
23. Szinte lehetetlen, hogy egy tiszta elme boldogtalan életet élne.
24. A stressz egy jel arra vonatkozóan, hogy valamihez nagyon ragaszkodsz, ami nem jó számodra.
25. Csak attól félhetünk, amit nem értünk.
26. Bármilyen történet magadról, csak a saját ego-at élteti.
27. Nincsenek olyan érvek, amik mindenkit meggyőznének.
28. A pénz egy gyönyörű hasonlat, vándorol egyik helyről a másikra, és megmutatja, milyennek kellene lennie a gondolatainknak: létezhet korlátok és akadályok nélkül.
29. A körülöttünk lévők megtesznek mindent annak érdekében, hogy rádöbbenjünk, mit nem szeretnénk megtudni önmagunkról.
30. A csalódottság, a harag és a szomorúság, mind olyan érzések, melyek azt jelzik számodra, hogy ideje felébredned, viszont nem az ellenségeid.
31. Ha valaki olyat mond számomra, ami nem tetszik nekem, az lehet hogy igaz.
32. Amikor önmagadat igazolod, tulajdonképpen harcot vívsz saját magaddal.
33. A külső világ a belsőnk védelmére jött létre.
34. Az élet egyszerű: minden érted történik és nem veled, minden a maga idejében történik, nem előbb és nem utóbb.
35. A tudatosságban az a jó, hogy mindig megvéd bennünket.
36. Szeretnél találkozni életed nagy szerelmével? – nézz a tükörbe!
37. A szerelmet nem lehet bizonyítani, azt érezni lehet.
38. Nem a te dolgod engem szeretni, az az én feladatom.
39. Ha te jobban tudod, mi jó a másiknak, azt jelenti, hogy olyanba szólsz bele, ami nem a te dolgod.
40. Másoknak azt mondjuk, amit mi magunk is szeretnénk hallani.
41. Ha Istennek tekinted magad, fájdalmat fogsz érezni.
42. Az én vallásom a jelenem és ennyi.
43. Az egyedüli fontos kapcsolat az önmagaddal való kapcsolatod.
44. Ha önmagadat szereted, a melletted lévő embert is szereted.
45. Mi nem növünk fel, csak a testünk.
46. Addig tart a szenvedésünk, amíg rájövünk, hogy valójában semmit sem tudunk.
47. Tudod mi a boldogság titka? – a hála és a jóság, egyébre nem lesz szükséged.
48. Ha támadás ér, te szeress teljes szívedből és meglátod, hogy nem teszed hiába.
49. Az én világom olyan szép, hogy semmihez sem fogható. És ezt a pillanatot nem cserélném el semmivel. Nem tehetem.