A nyolcgyerekes anyuka megosztotta a világgal, hogy hogyan képes vezérigazgatóként és édesanyaként is átlátni, megszervezni és mindeközben a végtelenségig élvezni egy ilyen zsúfolt életet nap mint nap, hiszen a 8 gyerek különóráitól kezdve, a napi vacsorán és ebéden át a divatcég teendőivel bezárólag mindent a kezében kell tartania ahhoz, hogy ez a káosz „gyönyörű” maradhasson.
A 44 éves Wyomingban született Amanda Barker, a 48 éves férjével, Tylerrel nevelik közösen a nyolc gyereket. Köztük van a 20 éves Charlee, a 18 éves Cash, a 16 éves Call, a 14 éves Codee, a 12 éves Cruz, a 11 éves Cooper, a 9 éves Clancee és a 7 éves Covington.
„A napon mindig akkor kezdődik, amíg még a gyerekek alszanak” – kezdi el életének történetét Amanda. „Korán kelek, hogy legyen időm egy kiadósat edzeni, meditálni, majd lezuhanyozni és máris talpon vannak a gyerekek, akiket útra kell tennem. A reggel mindig nagyon zsúfolt, hiszen egyszerre kell én is elkészüljek és a gyerekeket is elkészítsem.”

Tyler kb. 2 óra alatt szórja szét a gyerekeket reggelente a tanintézmények között, hiszen a legidősebbnek 7:30-ra míg a kisebbeknek 8:00-ra kell beérniük. Ez idő alatt Amanda a házi teendőket végzi el gyorsan, főz, takarít és beszerzi a következő napokhoz szükséges élelmiszereket. Aztán ha mindennel megvan jöhet az üzlet és mire 9-re beér munkába már felkészülten várja az épp futó projektekből származó információkat.
Amanda a helyi lány kosárlabdacsapat edzőjeként hetente több alkalommal 3 órás edzéseket is tart a lányoknak, így joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy ez a nő valódi hús-vér ember? Vagy valamilyen szuperhős, aki nem visel köpenyt?
„Őrületes a beosztásom. Az esték is tele vannak a gyerekekre szánt programokkal. Házit írunk, templomba megyünk, együtt kosarazunk vagy focizunk és családi programokat szervezünk. Szeretem egyben tartani az életünket ezért, ha csak tehetjük, minden esténket közösen töltjük és lefekvés előtt együtt imádkozunk és köszönjük meg azt a napot.”

„Mindig arra kérem az Urat, hogy holnap is áldjon meg bennünket. A kemény munka, a kedvesség és Isten szinte minden nehézségen átvezet.”
Amanda mindig is nagy családra vágyott, de sosem hitte volna, hogy egy nap 8 gyerek anyukája lehet. Úgy érzi ez életének az igazi áldása. Az sem véletlen, hogy az összes gyerek nevének kezdőbetűje „C”, hiszen ezzel is a családi összetartást akarták szimbolizálni.
Amikor a gyerekek nevelése került szóba Amanda csak elmosolyodott.
„Mindig odafigyelek arra, hogy ne tévesszem szem elől azt, hogy minden gyermekem egy külön egyéniség a maga erősségeivel és gyengeségeivel. Nekem is rá kellett jönnöm, hogy melyiküket mi motiválja abban, hogy jó döntéseket hozzanak, és a szeretetnyelvük is más és más.”
Amanda a hit mellett azt is fontosnak tartja, hogy őszinte beszélgetések menjenek végbe a családon belül, ezért tudatosan hoz elő olyan témákat egy-egy kötetlenebb családi estén, amelyeket úgy érez, jó ha közösen járnak körbe.
A Halftee Layering Fashions vezérigazgatójaként Amanda nagyon sok munkahelyi tapasztalatát a magánéletében is kamatoztatni tudja. A divatcég ötlete az ötödik gyerek születésénél pattant ki, amikor Amanda már megelégelte a nem praktikus kismamáknak szánt darabokat, ezért elhatározta, hogy olyan ruhákat dob piacra, melyek kényelmesek és segítik a kismamákat a szoptatás alatti nehézségek során is.

Édesanyjával közösen alakították ki a mellrész alatt elvágott felsők szabásmintáját, amelyek azóta is töretlen sikernek örvendenek.
Amanda a cég indításának elején nagyon keményen dolgozott, hiszen nem könnyű egy kiscéget a semmiből felfuttatni és jövedelmezővé varázsolni.
Amanda és Tyler egyetemista korukban találtak egymásra és 23 éve elválaszthatatlan partnerekként támogatják egymást jóban és rosszban egyaránt. Egy évben egyszer mindig elmennek egy hosszú hétvégére valahová kettesben és szigorúan tartják a „barátok mentes” vasárnapot.
Nagycsaládos anyukaként Amanda csak annyit tanácsol, hogy amíg a hit, a szeretet és a béke ott él a család falain belül, addig minden menni fog.
„Légy jelen és próbálj minden gyerekre egyforma időt szánni. Ölelj sokat, támogasd őket és ha kell kérj Istentől segítséget, mert ő mindig tudja merre tart a jó irány!” – mondja.