Amerikai tudósok úgy vélik, felfedezték, miért őszül meg a haj az életkor előrehaladtával: a pigment képző sejtekre hivatkoznak, amelyek elveszítik a mozgás, éretté válás képességét, és ez az, ami őszüléshez vezet.
Ezek a sejtek, amik megállnak a fejlődésben, egyébként melanocitákká fejlődnének, amelyek a haj természetes színét adják. A New York-i Egyetem (NYU) csapata egereken tanulmányozta a folyamatot, amelyeknek a szőrzetében szintén megtalálhatóak ezek a sejtek – írja a BBC.
A kutatócsoport abban reménykedik, hogy ezek a felfedezések akár az őszülési folyamat visszafordítását is lehetővé tehetik a jövőben. Ugyanakkor a Brit Bőrgyógyászok Szövetsége (BAD) szerint a melanocitákkal kapcsolatos kutatás segíthet bizonyos rákos megbetegedések és más betegségek megértésében és kezelésében is.
Hogy őszül meg a haj?
A hajunk folyamatosan nő és hullik – ez egy normális ciklus, amely egész életünk során ismétlődik. Az új haj a bőrben található szőrtüszőkből nő, ahol a pigment termelő melanociták is találhatóak. A melanociták is folyamatosan lebomlanak és megújulnak. Az új melanociták őssejtekből keletkeznek, és a kutatók szerint ezek a sejtek azok, amelyek „megrekednek” a fejlődésben, és ez vezet a haj őszüléséhez.
A NYU Langone Health csapata speciális laboratóriumi technikákat használt a sejtek öregedési folyamatának tanulmányozására. Az eredmények szerint, ahogy a haj öregszik, kihullik, majd újra visszanő, az őssejtek egyre nagyobb számban rekednek meg a hajhagymákban, vagyis nem érnek kifejlett melanocitákká, és így nem termelnek színanyagot.
„Tanulmányunk hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan működnek a melanocita őssejtek, és hogy adják meg a haj színét” – mondta Dr. Qi Sun, a tanulmány vezető szerzője a Nature magazinnak.
„Az újonnan felfedezett mechanizmusok felvetik annak a lehetőségét, hogy a melanocita őssejtek ugyanilyen rögzített elhelyezkedésűek lehetnek az emberben is. Ha ez így van, akkor ez egy lehetséges utat mutat az őszülés visszafordítására vagy megelőzésére” – tette hozzá.
Nem ez az első eset, hogy a tudósok felvetik, hogy az őszülés részben visszafordítható folyamat lenne. A korai őszülés egyik lehetséges oka például a nem megfelelő táplálkozás, amin lehetséges változtatni.
Más kutatók szerint ugyanakkor a stressz is hozzájárul az őszülési folyamat felgyorsulásához, ezért a szorongás megszüntetése egy időre helyreállíthatja a pigmentációs folyamatot.
Más kutatók szerint viszont a genetikának is fontos szerepe van abban, mikor kezdünk el megőszülni.
Dr. Leila Asfour, a Brit Bőrgyógyászok Szövetségének munkatársa a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a hajszínnel kapcsolatos kutatások rendkívül hasznosak lehetnek: „A kutatás nyilvánvaló következménye a nagyközönség számára az, hogy egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtaláljuk az ősz hajszálak visszafordításának módját. De a tanulmány eredményei segítenek az orvostudománynak jobban megérteni más olyan állapotokat is, amelyekben ezeknek az őssejteknek szintén szerepe lehet – például segíthet megérteni a leghalálosabb bőrrák, a melanoma alaptermészetét.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy ez az alopecia és a vitiligo rendellenességek megértését is elősegítheti, de ehhez még további kutatásokra van szükség.