Jono Lancaster Treacher Collins szindrómával született, és mindössze néhány órás volt, amikor a biológiai szülei lemondtak róla. Amikor két évtizeddel később, immár felnőttként megpróbálta felvenni velük a kapcsolatot, ismét elutasító választ kapott, de bármennyire fájdalmas is volt ezzel szembesülnie, nem hagyta, hogy ez határozza meg az életét.
A 38 éves Jono Lancaster 1984 októberében született, de mivel a biológiai szülei otthagyták a kórházban, szociális gondozásba került, majd később örökbe fogadta őt egy Jean Lancaster nevű nő, aki felnevelte.
Jono az úgynevezett Treacher Collins szindrómával született, ez egy ritka genetikai rendellenesség, amely a fejet és az arcot érintő jellegzetes elváltozásokkal jár, és a csontok alulfejlettek maradnak.

Jono sokáig utálta a saját arcát, mert az osztálytársai, sőt teljesen idegen emberek is bántották a kinézete miatt, mostanra azonban sikerült elfogadnia önmagát, és modellként, íróként és inspiráló előadóként megtanulta szeretni azt, ami egyedivé teszi.
A most 38 éves férfi azt mondja, örökbefogadó anyjának is rengeteget köszönhet, mert szerinte ő tette őt azzá az emberré, aki. A 81 éves Jean az évek során egyedülálló anyaként több fogyatékkal élő gyereket is magához vett, és hatalmas szeretettel gondoskodott róluk.
„Mindig azt mondta nekem, hogy nem tudott nem mosolyogni, amikor először meglátott, és azonnali köteléket érzett, amikor a karjaiban tartott” – mesélte az angliai West Yorkshire-ből származó Jono. Egész életében tudta, hogy örökbe fogadták, és mindig meg is ünnepelték ezt a különleges napot, május 18-át.

Amikor Jono betöltötte a 20 évet, elhatározta, hogy megkeresi a biológiai szüleit, és miután felvette a kapcsolatot az örökbefogadást intéző ügynökséggel, és megkapta a szülei adatait, küldött nekik egy levelet, amiben azt írta, hogy szeretne velük találkozni.
A válasz azonban nem egészen az volt, amit elképzelt. „Két héttel később megkaptam a választ, amiben egyszerűen csak annyi állt: Nem szeretnénk semmilyen kapcsolatot, és a további próbálkozásokat figyelmen kívül hagyjuk. A szüleim mindketten aláírták” – idézte fel a férfi.
Bár természetesen fájt neki szülei elutasítása, és a tükörbe nézve gyakran érzett tehetetlen dühöt és gyűlöletet, idővel megtanulta emelt fővel viselni az elutasításukat, és abban a gondolatban talált vigaszra, hogy ő megpróbált kapcsolatba lépni velük, és ennél többet nem tehetett.

2019-ben létrehozta a Love Me Love My Face nevű jótékonysági szervezetet, és most megpróbál másoknak is inspirációt és támogatást nyújtani, akik hozzá hasonlóan egy kicsit másképp néznek ki.
Többek között iskolákban is tart előadásokat, ahol arról mesél, hogy tanult meg együtt élni a rendellenességgel, ugyanakkor a gúnyos vagy ítélkező megjegyzések káros hatásaira is felhívja a figyelmet, és az év elején megjelent első könyve is.