A nagy londoni köd, vagy nagy londoni szmog bizarr és rendkívül szomorú történelmi eseményként maradt fenn, ami riasztó bizonyítékul szolgált arról, milyen pusztító hatása is van a környezetszennyezésnek.
1952. december 5-én, egy pénteki napon, vastag ködréteg ereszkedett a városra, ami ebben a régióban viszonylag normálisnak is számít. Csakhogy az Északi-tenger felől egy hatalmas anticiklon telepedett a Brit-szigetek fölé, ami miatt a levegő gyakorlatilag mozdulatlanul állt, és a köd megrekedt alatta.
A lakosság és a hatóságok először azt hitték, hogy ez csak a Londonra nagyon is jellemző szokásos szmog. A szokatlan jelenség azonban valóságos nemzeti katasztrófához vezetett.
A köd olyan sűrű volt, hogy az autók, beleértve a mentőket is, csak 5-10 km/óra sebességgel tudtak haladni a látási viszonyok drasztikus csökkenése miatt.
A repülőteret és az autópályákat lezárták, és az 5 napig tartó ködben a londoni kórházak megteltek a balesetek áldozataival, valamint légzési nehézségekre panaszkodó betegekkel.
Az első napon körülbelül 500 ember vesztette életét. A következő napokban a mentősök már nem tudtak lépést tartani a segélyhívásokkal.
A beszámolók szerint a betegek ajkai elkékültek, miközben a mérgező szmogtól fulladoztak. Nyilvánvalóan a legkiszolgáltatottabbak azok voltak, akiknek sérült vagy fejletlen volt a légzőrendszerük, vagyis az idősek és a gyerekek.
A hatóságok akkori becslései szerint a mérgező köd több mint 4 ezer ember életét követelte, egy későbbi felmérés azonban arra az eredményre jutott, hogy körülbelül 12-15 ezer haláleset történt.
Mi okozta a Londonra telepedő gyilkos ködöt?
A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenség a sziget időjárási viszonyai és a szennyezés szerencsétlen kombinációja révén jött létre.
December 4-én egy anticiklon ült meg London fölött, és mivel teljes volt a szélcsend, napokig ott is maradt. A várost másnapra sűrű, kéményfüsttel és kipufogógázokkal kevert köd takarta be.
A levegő gyakorlatilag 5 napig mozdulatlan maradt a város fölött, ebben az időszakban szinte egyáltalán nem fújt a szél, ami egyébként ritkaságnak számít azon a területen.
Mivel akkoriban nagyrészt gyengébb minőségű, nagyobb kéntartalmú szénfélével (jellemzően lignittel) tüzeltek, a kén-dioxid mennyisége megnőtt a légkörben, ráadásul London környékén több széntüzelésű erőmű is működött. Mivel nem volt légmozgás, a szennyező anyagok sem tudtak eloszlani.
A szulfátok kulcsfontosságú elemei voltak a mérgező londoni ködnek, és a nagy mennyiségű kén-dioxid a levegőben kénsavvá alakult.
A katasztrófa hatásai
A halálos köd után a brit hatóságok már nem egyszerű időjárási jelenségként kezelték a londoni ködöt. 1953 elején a brit kormány átfogó tanulmányt kezdeményezett London levegőminőségéről és megvizsgálta a magas szennyezettség okait.
Az Egyesült Királyság 1956-ban fogadott el intézkedéseket a légszennyezés csökkentése érdekében, ez az úgynevezett Clean Air Act, amit az Amerikai Egyesült Államokban 7 évvel később, 1963-ban fogadtak el.
Ennek ellenére az Egyesült Királyságban még legalább kétszer tapasztaltak ehhez hasonló jelenséget, mivel a megtett intézkedések csak nagyon lassan fejtették ki hatásukat.
