A kórház alkalmazottai, az orvosok és a család tudta már, hogy az 5 éves Bella McCallum nem fogja megérni 2019 karácsonyát, ezért úgy döntöttek, hogy meghívják a Mikulást a kórházba.
Bella évek óta súlyos betegséggel küzdött, napról napra egyre csak gyengült, és a látása is nagyon megromlott. Rövid élete alatt többet látott a kórházi szobájából, mint a külvilágból.
Már nem volt túl sok ideje hátra, éppen ezért a Mirror Christmas Appeal jótékonysági szervezet úgy döntött, hogy a kis Bellához meghívja látogatóba a Mikulást. A kislány hihetetlenül boldog volt, azonban sajnos két nappal később, 2019. szeptember 16-án elhunyt. Édesanyja, édesapja, és a most 10 éves nővére végig mellette voltak a legszebb, és a legnehezebb pillanatokban is.
„Megérkezett a Mikulás, és adott Bellának egy kis kulcsot, apró csengettyűk voltak rajta. Tudtuk, hogy hallja, de a látása már nagyon rossz volt” – emlékezett vissza a kislány édesanyja, Beccy.
“Bella egészségügyi problémái 2016-ban kezdődtek, napközben mindig jól volt, de éjszaka nehezen aludt el. Egyre nehezebb lett a légzése, ezért bevitték a kórházba, majd számtalan vizsgálat következett, míg végül 2017 januárjában kaptuk meg a diagnózist: daganatot találtak Bella tüdején”.
“A daganat szinte az egész bal tüdejét elfoglalta, és a jobb tüdejébe is átterjedet, ezért minél hamarabb elkezdték a kemoterápiát és a sugárkezelést. A kezelések hatására Bella sokkal jobban lett, de nem sokkal később újabb daganatot találtak, de ezúttal az agyán. Nagyon gyorsan terjedt, nem tudott beszélni és járni sem már” – emlékezett vissza az édesanya.
“Az egyik oldalára lebénult. Eltávolították a daganatot, de még mindig maradtak rákos sejtek. Az egészségi állapota napról-napra csak romlott, nagyon nehezen lehetett kommunikálni vele”.
Bellán újabb műtétet hajtottak végre, és bár a daganatot eltávolították, néhány rákos sejt mégis maradt az agyában, ezért újra elkezdték a kemoterápiát, de három hónap után abbahagyták, mivel semmi javulás nem következett be.
Ez a harc sajnos nem sikerült, de minden bizonnyal boldogan távozott, hiszen élete utolsó pillanatait is szeretett családjával tölthette, és még a Mikulás is meglátogatta.
2021 márciusában Bella tiszteletére adománygyűjtést szerveztek a „Young Lives vs. Cancer” nevű jótékonysági szervezet számára. Bella családja részt vett a márciusi rendezvényen, hogy tiszteletüket fejezzék ki, amiért ennyire segítőkészek voltak, amikor arra a legnagyobb szükségük volt a támogatásra. Lehet, hogy Bella már nincs a közelben, de az őt szerető emberek mindig szeretettel emlékeznek vissza rá.