A máj nem jelzi, ha megbetegszik, ezért érdemes odafigyelned erre az 5 tünetre, hogy megelőzd a májbetegségeket!
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A máj egészsége rendkívül fontos a teljes szervezet egészsége szempontjából, hiszen elég egy kis probléma, és a szervezetben lassan felgyűlnek a méreg- és salakanyagok, és ebből különböző betegségek alakulhatnak ki. És azt is fontos tudni, hogy a máj szinte sosem küld jeleket, hogy valamilyen problémája lenne, ha mégis, akkor már elég súlyos az állapota.
Most mégis következzen 5 olyan jel, amely a máj megbetegedésére utalhat.
Ezt már olvastad? A májbetegségek 6 leggyakoribb tünete, az elsőn lehet te is átestél már
1. A semmiből kialakuló zúzódás
Ha a májjal valami baj van, a vér alvadóképessége romlik, így a bőr felszíne alatt kialakulnak ezek a zúzódások, úgy is hogy nem ütötted meg magad azon a helyen. Ha zúzódásokat tapasztalsz magadon azonnal orvoshoz kell fordulni.
2. Hirtelen hízás
Ha az étkezési szokásaid nem változtak, mégis hétről hétre többet nyomsz, keresd fel családorvosodat. E mögött a megbetegedett máj állhat, hiszen ez esetben a szervezet nem tud megszabadulni a salakanyagoktól.
Ezt már olvastad? Így fogyaszd a céklát, hogy annak pozitív hatása legyen a májad egészségére!
3. Állandó fáradtság
Ha nem dolgoztál, mozogtál sokat, az éjszakát is átaludtad, és mégis fáradt vagy, akkor ez egy rosszul működő májra utalhat, amely nem képes megtisztítani a szervezetet a méreganyagoktól.
4. Émelygés, étvágytalanság
Egy legyengült, rosszul működő máj miatt gyakran kell szembenézni émelygéssel, étvágytalansággal, mert ilyenkor a szervezet a méreganyagok megszabadulásával van elfoglalva, ezért következhet be rosszabb esetben akár hányás is.
Ezt már olvastad? A májbetegség 7 figyelmeztető tünete, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni!
5. Kellemetlen lehelet
Ez is azt bizonyítja, hogy a méreganyagokat a máj nem tudja kiszűrni, így azok felhalmozódhatnak a légcsövekben, gégében, kellemetlen leheletet idézve elő. Ha ezt tapasztalod magadon, fordulj szakemberhez.