102 éves korában elhunyt vitéz Bartha Mihály, az 1944-es úzvölgyi harcok utolsó ismert túlélője. A háromszéki veterán, akit mindenki csak Misi bácsiként ismert, évtizedeken át visszajárt az egykori csatatérre, hogy lerója kegyeletét elesett bajtársai előtt. Halálhírét október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján közölte Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Egy különleges életút ért véget vitéz Bartha Mihály halálával. A második világháborút megjárt székely katona egyike volt annak a néhány tucat honvédnak, aki túlélte az 1944. augusztus 26-i úzvölgyi ütközetet. A harcok emléke egész életében elkísérte: még százéves kora után is fontosnak tartotta, hogy jelen legyen az elesett katonák tiszteletére rendezett megemlékezéseken.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke közösségi oldalán búcsúzott az elhunyt veterántól.
„Búcsúzunk a 102 éves vitéz Bartha Mihálytól, aki egész életével a szülőföld iránti hűségről, a kötelességtudatról és a magyarságba vetett hitről tett tanúbizonyságot” – írta.
A politikus szerint Misi bácsi nemcsak a történelmi események túlélője, hanem az úzvölgyi hősök emlékének egyik legkitartóbb őrzője is volt. Helytállása, bátorsága és embersége sokak számára marad példamutató.
Fiatal katonaként élte túl az úzvölgyi ütközetet
Bartha Mihály a háromszéki Árkoson született, majd Brassóban tanult asztalosmesterséget. 1943. október 4-én sorozták be a magyar honvédségbe, a következő évben pedig már a Kárpátok térségében teljesített szolgálatot. A 11. Székely Határőr-zászlóalj nehézfegyverszázadának tagjaként került Úzvölgyébe.
1944 augusztusában a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt a térség súlyos harcok helyszínévé vált. Augusztus 26-án mintegy 300–310 magyar honvéd és székely határőr próbálta feltartóztatni a támadó erőket. A Maszol által idézett történelmi adatok szerint a védők közül mindössze 70–80-an élték túl az összecsapást.
Bartha Mihály a túlélők között volt, és évtizedekkel később is élénken emlékezett azokra a pillanatokra, amikor a szovjet harckocsik megjelentek előttük.
A Maszolnak adott korábbi interjújában így idézte fel az egyenlőtlen küzdelmet:
„Amikor három-négy tank egyszerre megállt, és az ágyúcsöveket nekünk fordították, akkor már nem volt amit csináljunk, mert az a máktörő, amivel mi lőttünk, az semmit sem ért a nagy tankkal szemben.”
A veterán elmondása szerint hiába próbálták feltartóztatni a támadókat, hamar világossá vált, hogy fegyvereikkel nem tudják megállítani a páncélosokat.
„Hiába lőttünk kettőt-hármat, az elrepült a levegőbe. Muszáj volt menekülni, mert ott maradtunk volna mind.”
Amikor arról kérdezték, félt-e a harcok során, egyszerű szavakkal fogalmazta meg, mit jelentett számára a katonai szolgálat: „ha féltünk, ha nem, helytálltunk, a kötelességünket teljesítettük”.
A kommunista diktatúra idején is visszajárt elesett bajtársaihoz
A háború után Bartha Mihály nem feledkezett meg azokról, akikkel együtt szolgált Úzvölgyében. A kommunista diktatúra éveiben a magyar katonai megemlékezéseket a hatalom nem nézte jó szemmel, ő mégis visszatért az egykori harcok helyszínére.
Néhány túlélő társával együtt kirándulásnak álcázva keresték fel a katonatemetőt, hogy megemlékezzenek elesett bajtársaikról. Ez a szokás évtizedeken át megmaradt.
Később, amikor már nyilvánosan is lehetőség nyílt a megemlékezésekre, Misi bácsi rendszeres résztvevője lett az augusztus 26-i rendezvényeknek. Katonai kitüntetéseit és népviseletét viselve jelent meg az ünnepségeken, és személyes visszaemlékezéseivel segített megőrizni az egykori események emlékét.
A Maszol 2024-ben, századik születésnapja alkalmából ismét felidézte korábbi interjúját. Az idős veterán akkor még aktívan élte mindennapjait sepsiszentgyörgyi otthonában. Családtagjai meséltek arról, hogy időnként nekik kellett visszafogniuk, mert idős kora ellenére is szívesen dolgozott a ház körül.
A veterán a megemlékezéseket sem adta fel. Unokái és dédunokái társaságában látogatta az úzvölgyi katonatemetőt, ahol együtt rótták le kegyeletüket az elesett honvédek előtt.
Bartha Mihály 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült, amelyet Áder János akkori köztársasági elnök adományozott neki az 1944-es úzvölgyi harcokban tanúsított helytállása és a katonák emlékének megőrzéséért végzett több évtizedes munkája elismeréseként.
A veterán 2025-ben is részt vett az úzvölgyi megemlékezésen. Az elesett bajtársai iránti tisztelet élete utolsó éveiben is meghatározó része maradt mindennapjainak.
