Az új-zélandi Tayla Clement úgy ismert, mint „a lány, aki nem tud mosolyogni.” De annak ellenére, hogy az arcával nem képes kifejezni az érzelmeit, még pozitív és vidám személyiség, és idővel megtanulta úgy elfogadni önmagát, ahogy van.
Bár korábban komoly gondjai akadtak az önbizalmával és az énképével, ma már sokkal magabiztosabb, és nemrég aláírta az első szerződését modellként. Így szeretné megosztani a történetét, és inspirálni másokat, akik hozzá hasonlóan Möbius-szindrómával élnek.
A Möbius-szindróma az arcidegeket érintő betegség, leglátványosabb tünete az arckifejezések hiánya, de ennél súlyosabb problémák is felléphetnek: a szemek oldalirányú mozgatásának képtelensége, beszéddel vagy nyeléssel kapcsolatos nehézségek. Ez a rendellenesség 4 millióból mindössze 1 embert érint.
Mivel különbözött a többiektől, gyerekkorában sok gúnyolódásban volt része, ami nagyon meg is viselte. „A gyerekek nejlonzacskókat hoztak az iskolába, és azt mondták, tegyem a fejemre, mert olyan csúnya voltam, hogy nem akartak látni, és nem érdemeltem meg, hogy lássanak” – mondta, majd hozzátette: „Azt hiszem, miközben felnövünk, ha azt mondják, hogy csúnyák és értéktelenek vagyunk, elhisszük, mert ez minden, amit ismerünk.”
A sok gúnyolódás miatt Tayla 12 korában átesett egy műtéten, aminek elméletileg segítenie kellett volna, hogy mosolyogni tudjon, de a beavatkozás, aminek során a combjából ültettek át idegeket a szája sarkába, végül mégsem hozott változást.
„Azt hittem, hogy a műtét megoldja az összes problémámat, mert nagyon sokat gúnyoltak. De nem így történt” – mesélte a 24 éves lány.
A helyzet egyre rosszabbra fordult, és 17 éves korára Taylának naponta sokszor akár 10 rohama is volt, amelyeket az orvosok szerint súlyos traumás stressz okozott.
„Annyira súlyos depresszióm volt, hogy az orvosok azt mondták, a mentális egészségem olyan rossz, mint egy poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő katonának” – mondta.
Később azonban Tayla építeni kezdte az önbizalmát, ebben a meditáció és a rendszeres edzés is sokat segített. Ma már sokkal jobban érzi magát a bőrben, és azt reméli, hogy olyan példakép lehet másoknak, amilyenre ő is vágyott gyerekkorában, de ami nem adatott meg neki.
„Senkit nem láthattam a filmekben, a médiában vagy a magazinok címlapján, aki rám hasonlított volna, így valóban értéktelennek éreztem magamat, és úgy éreztem, nem fogadnak el, mert sehol sem láttam reprezentálva magamat” – nyilatkozta a nő.
De ő most modellként pontosan ezt a célt tűzte ki maga elé. „Szeretem az érzést, hogy segíthetek másoknak, és erőt adhatok másoknak. Annyira boldoggá tesz, és ha tudnék mosolyogni, az elképzelhető legnagyobb mosoly lenne az arcomon.”
„Csodálatos érzés, hogy most ilyen nyíltan elfogadnak. Meghatódok tőle, de örülök, hogy éppen én vagyok az, aki mindezen keresztülment, mert inspirálhatok és segíthetek másokat, és ez nagyon boldoggá tesz” – tette hozzá Tayla.
