Vajon miért olyan nehéz egészséges kapcsolatokat fenntartanunk manapság? Miért van az, hogy bár minden erőnkkel törekszünk, továbbra is kudarcot vallunk ezen a téren? Miért felejtettük el hirtelen, hogy óvjunk egy kapcsolatot? Vajon elfelejtettünk volna szeretni?
Egyszerűen csak nem akarjuk eléggé. Nem akarunk feláldozni semmit, nem akarunk lemondani semmiről, és nem akarunk feltétel nélküli szerelmet. Nem akarunk megadni olyan dolgokat, amik nélkül a kapcsolat márpedig nem működhet. Egyszerűséget akarunk. Azonnali megoldásokat, mintha csak instant kávéról lenne szó! Hozzászoktunk, hogy harc nélkül feladjuk.
Már a legkisebb akadály is elég ahhoz, hogy elveszítsük a motivációnkat. Nem adunk esélyt a szerelemnek arra, hogy továbbfejlődhessen. Felégetjük a hidakat, sokszor már jóval korábban, minthogy feltétlen szükséges lenne.
Valójában egyáltalán nem szerelmet keresünk, hanem lelkesedést. Valaki olyant keresünk, akivel megnézhetünk egy jó filmet, és szórakozhatunk. Valakit, aki azt érezteti velünk, hogy itt és most élünk. És amikor ez az érzés elmúlik, hirtelen rádöbbenünk, hogy senki nem készített fel bennünket egy ilyen kemény landolásra.
Nem akarunk időt és türelmet pazarolni a szerelemre és a kapcsolatokra
Elfoglalt emberek vagyunk, akik materiális álmokat kergetnek, ez pedig kizár mindenféle romantikus érzést.
Azonnali elégtételt várunk minden tevékenységünktől, mindattól, amit megosztunk a közösségi oldalakon, és az emberektől, akiket magunk mellé választunk. Ugyanakkor komoly dolgokra vágyunk egy kapcsolatban: érettségre, érzelmi kapcsolatra és az összetartozás érzésére.
Mindezt persze azonnal akarjuk, annak ellenére, hogy még nem ismerjük elég jól a partnerünket, és gyakran évekbe telik, amíg egy párkapcsolat igazán erőssé válik.
Úgy tűnik, semmi, még a szerelem sem éri meg az időnket és a türelmünket. Szívesebben beszélgetnénk egy órát száz emberrel, minthogy egy napot egyetlen ember társaságában töltsünk.
Szilárdan hiszünk abban, hogy több lehetőségünk is van. Társas lények vagyunk, ezért jobban szeretünk mindig új embereket megismerni, ahelyett, hogy néhányukat jobban megismernénk. Mohók vagyunk, és szeretnénk mindent megkapni egyszerre.
A vonzalom legkisebb jelére azonnal belevágunk egy kapcsolatba, de amint valami jobb van kilátásban, azonnal ki is lépünk belőle. Nem akarjuk keresgélni valakiben a jó tulajdonságokat, azt akarjuk, hogy az illető az első perctől tökéletes legyen.
Sok emberrel találkozunk, de csak ritkán adunk nekik esélyt arra, hogy igazán megismerjenek. Mindenből és mindenkiből kiábrándultunk.
A technológia olyan közel hozott bennünket egymáshoz, hogy szinte levegőhöz sem jutunk. A fizikai jelenlétet felváltották a közösségi oldalakon való megosztások, üzenetek, hangüzenetek és videochatek. Már nem érezzük szükségét az együtt töltött időnek.
„Tévelygő” nemzedék vagyunk, amely nem hajlandó túl sokáig egy helyben tartózkodni. Mindenféle odaadás és elkötelezettség megfélemlít bennünket. Úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk alkalmasak a hosszú távú, egészséges kapcsolatokra.
Nem akarunk családod alapítani. Ennek már a puszta gondolata is megrémít bennünket. Még azt is nehéz elképzelnünk, hogy egyetlen ember mellett éljük le az életünket, ezért inkább továbbállunk.
Elutasítjuk az állandóságot, a stabilitást, mintha ez valamilyen szociális betegség lenne. Szeretjük azt hinni, hogy mások vagyunk, mint a többi ember, hogy eredetiek és egyediek vagyunk. A hagyományos társadalmi normákkal való összeegyeztethetetlenség új tendenciává vált.
A kapcsolatok már nem olyan egyértelműek
Most már többféle kapcsolat is létezik: nyitott kapcsolat, egyéjszakás kaland, stb. És ezek között nincs helye az igazi, elkötelezett szerelemnek. Ez a gyakorlatiasság generációja, amely a saját logikáját követi.
Sajnos már nem látjuk értelmét az igazi, mély és őrült szerelemnek. Már nem vagyunk hajlandók mindenről lemondani, és átrepülni egy óceánt, csak hogy láthassuk a szerelmünket.
Inkább lemondunk egy kapcsolatról, ha kilométerek választanak el bennünket egymástól. Nem érzünk szerelmet, csak filozofálunk róla. Szomorú és ijedt generáció vagyunk – egy nemzedék, amelyik fél a szerelemtől, az elkötelezettségtől, és attól, hogy összetörik a szívünket. A feltétel nélküli szerelem koncepciója teljesen idegen a számunkra.
Ahhoz értünk a leginkább, hogy kell elrejtőzni a falak mögé, amiket az igaz szerelem és a boldogság keresése közben húztunk fel magunk köré. De amint esélyünk lenne célba érni, megfutamodunk. Mindez hirtelen nyomasztónak tűnhet.
Nem akarunk sebezhetőnek látszani, nem akarunk kockázatokat vállalni, félünk kimutatni az igazi és nyers érzéseinket. Túlságosan óvatosak lettünk. Csodálatos embereket engedünk el magunk mellől, mert félünk az elkötelezettségtől.
A világon semmi nincs, amit ne tudnánk meghódítani, de végül rá kell ébrednünk, hogy tehetetlenül, bénultan állunk a legtermészetesebb érzelem, a szerelem előtt.
