A kereszténység előtt az örökzöld növényeket és fákat nagy tiszteletben tartották az ókori népek. A mai emberekhez hasonlóan a germánok, rómaiak, egyiptomiak és kelták örökzöld ágakat aggattak otthonaik ajtajára, mivel úgy tartották, hogy azok távol tartják a gonosz lelkeket és szellemeket és a betegségeket. Az életfa vagy a zöld ág élet-szimbóluma gyakran kapcsolódik a különböző ünnepek népszokásaihoz, így a téli napfordulóhoz és a karácsonyhoz is – olvasható a Múlt-kor.hu karácsonyi összefoglalójában.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A téli napforduló az északi féltekén december 21-22-ére esik, míg a déli június 21-22-ére. Ezért a nyári napforduló alkalmával azért gyújtottak tüzeket, hogy elűzzék a közeledő sötétséget, addig a téli napforduló alkalmával a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték. Sokan úgy hitték, hogy a nap tulajdonképpen egy isten, a tél pedig akkor jön el, amikor a napisten beteg és gyenge lesz. Az örökzöldek így a növények és fák virágzására, a napisten megerősödésére és a nyárra emlékeztette őket.
Az ókori egyiptomiak Ré napisten tiszteletére, a téli napforduló idején, mikor Ré elkezdett felgyógyulni és megerősödni, pálmalevélből készült gyékényszőnyeggel díszítették fel otthonaikat, ami a halál felett diadalmaskodó életet szimbolizálta. A római világban a napfordulókor ünnepelt Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napján, a római újévkor (jan. 1.) a házakat és templomokat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. A druidák a házakra és az imahelyekre kiaggatott örökzöld növényekben az örökkévalóság szimbólumát látták. Az örökzöld növények ugyanakkor a viking társadalom hitvilágában is fontos szerepet játszottak. A vikingek szerint az örökzöldek a napisten, Balder különleges növényei.
Karácsonyfa-állításra először a 16. században került sor a Német-római Birodalomban került sor. Valószínűleg Luther Márton volt az első, aki égő gyertyákkal díszített fel egy fenyőfát. A lelkipásztor hazafelé menet egy téli estén egy fenyőfát pillantott meg, amelyek mögött ragyogtak a csillagok. Luthert annyira magával ragadta a pillanat, hogy hazament és égő gyertyákat helyezett egy kivágott fenyőfára, így számolt be családjának a csodálatos látványról.
Amerikában jóval később terjedt el a karácsonyfa-állítás, hisz még a 19. században is furcsán tekintettek a szokásra. Az első feljegyzés a karácsonyfa-állításról az 1830-as évekre datálható, és Pennsylvania német telepeseihez köthető. A német telepesek ugyan már 1747-ben állítottak karácsonyfát, ám az amerikaiak többsége jó száz évig pogány szokásnak tartotta. 1846-ban aztán Viktória brit királynő és férje, Albert szász-coburg-gothai herceg az Illustrated London News lapban pózolt gyermekeik körében. A rendkívüli népszerűségnek örvendő királynő és családjának rajzportréja egy csapással meghódította Amerikát, így a karácsonyfa is általánosan elfogadottá vált az Újvilágban.
A 20. század elején az amerikaiak házilag gyártott díszeket aggattak a fenyőre, míg a németek továbbra is az almát, a mogyorót vagy éppen a marcipános sütit favorizálták. Hamarosan elterjedtek az égősorok is, így a karácsonyfák napokon át hirdethették az ünnep szentségét – s immáron egyre többször a városok főterein.
A 19. század közepén az Osztrák-Magyar Monarchiában már a polgárcsaládok körében is megünnepelték ezt a napot. Amikor 1860 karácsonyán Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József ide is küldött neki feldíszített fenyőfát. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. A hatvanas években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, amelynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először.
