A Durrant család igazán különleges. A hattagú család tagjai nemcsak egyszerűen feltűnő jelenségek, de hihetetlen ritkaságnak is számítanak.
Amikor 2001-ben Alison Spooner és Dean Durrant első ikerpárja megszületett, a babák azonnal a figyelem középpontjába kerültek. Az angliai Hampshire-ből származó ikertestvérek, Hayleigh és Lauren Durrant különböző bőrszínnel születtek. Lauren bőre fehér volt, mint az édesanyjuké, Hayleigh pedig az édesapjukhoz hasonlóan színesbőrű volt.
A helyzetük nem mindig volt egyszerű, mivel a szülőknek folyton hitetlenkedő kérdésekre kellett válaszolniuk, a lányok pedig az iskolában szembesültek hasonló kérdésekkel és megjegyzésekkel.

Az ikrek 18. születésnapján, 2019-ben Hayleigh a The Sunnak mesélt arról, hogy különbözőségeik miatt nem mindig fogadták el őket.
„Néhány ember nagyon udvariatlan tud lenni. Azt mondják: Hazudtok, nem vagytok ikrek, bizonyítsátok be! Ilyenkor megmutatjuk, hogy ugyanaz a lakcímünk, vagy elővesszük az útlevelünket. Jó érzés látni a döbbenetet az emberek arcán” – mondta Hayleigh.
„Amikor főiskolára jártunk, nehéz volt, mert sok ázsiai, fehér és fekete csoport volt. A feketék csoportja megpróbált integrálni engem, én pedig mondtam nekik, hogy ő az én fehér ikertestvérem. Senki sem tudta elhinni. Az emberek úgy néznek ránk, mint valami csodára. Még én is elképesztőnek találom, hogy ikrek vagyunk” – mesélte.

Lauren, aki édesanyja zöld szemét és szőke haját örökölte, azt mondta: „Az emberek azt hiszik, hogy inkább legjobb barátok vagyunk, nem nővérek, és főleg nem ikrek. Ez részemről rendben van, mivel valóban ő a legjobb barátom.”
A BBC szerint az ehhez hasonló esetekben 1 az 500-hoz az esélye annak, hogy a születendő ikrek bőrszíne eltérő lesz. Amikor a lányok 7 évesek voltak, az édesanyjuk egy újabb ikerpárnak adott életet, és miután ezúttal is megismétlődött a korábbi forgatókönyv, a család ismét a figyelem középpontjába került.
Leah és Miya is eltérő bőrszínnel születtek, és ezzel a Durrant család lett az egyetlen a világon két, különböző bőrszínű ikerpárral.
Dr. Sarah Jarvis, a Royal College of General Practicioners munkatársa azt mondta a CBS Newsnak, hogy ez még a nem egypetéjű ikrek esetében sem fordul elő túl gyakran. „Az, hogy két megtermékenyített petesejtből két különböző bőrszínű baba szülessen már önmagában is ritka, de annak az esélye, hogy ez kétszer is megtörténjen egy a millióhoz” – mondta.
„Épp annyira le vagyok nyűgözve, mint mindenki más, erre az egészre nincs egyszerű magyarázat” – mondta a testvérek édesapja, Dean. „Még mindig teljesen le vagyok döbbenve, annak ellenére, hogy az első alkalom már 7 éve volt. Ez elképesztő.”

Leah és Miya szerencsére élvezhetik nővéreik segítségét, így könnyebb szembenézniük a kihívásokkal. „Lauren és Hayleigh az én hőseim. Szeretem a nővéreimet. Olyanok akarunk lenni, mint ők, ha felnövünk” – mondta Leah.
A lányok tisztában vannak vele, mennyire szerencsések, hogy ott vannak egymásnak, és a nyilvánvaló különbségek ellenére azt mondják, sok mindenben hasonlítanak egymásra.
„Ugyanazokat a dolgokat mondjuk, és befejezzük egymás mondatait. Néha pontosan tudom, mire gondol a nővérem” – magyarázta Hayleigh.