Egy virginiai férfi az abszolút szerelemről és örök hűségről tett tanúbizonyságot, miután újra megkérte a felesége kezét.
Ebben nem lenne semmi szokatlan, hiszen sokan megerősítik manapság az esküjüket – a férfi azonban kómából tért magához, és biztos volt benne, hogy 1993-ban van, így első alkalomként élhette át újra a lánykérés izgalmait.
Andrew és Kristy Mackenzie 37 éve él boldog házasságban. Két lányuk született, és imádják a természetet. Egy végzetes napon, amikor motorozni indultak, egy piroson áthaladó autóval ütköztek, és mindketten súlyosan megsérültek.

A házaspár több mint 30 métert repült a járdán, és csonttörést, tüdősérülést és agyrázkódást szenvedett. Andrew állapota rosszabb volt, kómába esett. De amikor magához tért, érdekes módon 3 évtized kiesett az emlékezetéből.
„Azt hitte, hogy 1993-ban vagyunk” – nyilatkozta Kristy. A férjének semmilyen emléke nem volt arról, ami 1993 után történt. Gyakorlatilag 29 évnyi emlék csak úgy kitörlődött a memóriájából. Még a saját lányait sem ismerte fel!
A megpróbáltatások alatt a felesége végig ott volt mellette, és segített neki átvészelni a felépülés fáradalmait. Ettől még erősebb és mélyebb kötelék alakult ki közöttük.

A házaspár átfogó rehabilitáción esett át, és 11 napra rá mindketten újra tudtak járni, mi több, még nyaralni is elmentek. Andrew pedig megragadta az alkalmat arra, hogy másodszor is megkérje a felesége kezét. Napokkal később megújították a fogadalmaikat.
A férj örökké hálás marad a feleségének, amiért a legrosszabbkor is kitartott mellette, és segített neki átvészelni a rémálmot, amibe csöppentek.
A balesetre azonban azóta sem emlékszik.
„Rémálom volt. De hálával akarok élni. Itt vagyunk egymásnak, és csak ez számít” – szögezte le Kristy.