A természet intelligenciája: különleges mintázatot alkot a fák koronájának találkozása!

Eukaliptusz, szitka luc, és a japán vörösfenyő erdőkben egy igen különleges jelenségre lettek figyelmesek. A fák szabályszerű teret hagynak maguk között, mintegy telekhatár, úgy körvonalazódik a lombok mentén a levegőréteg. Ez a határ nem csak nagyon látványos, de igen különleges is.
A jelenséget már az 1920-as évek óta tanulmányozzák, szaknyelven crown shyness-ként, vagyis koronafélénkségként emlegetik. Egészen pontosan még nem tudják, hogy miért alakul így a fák “érintkezése”, de a kutatások alapján már többféle elmélet született.
Egyesek szerint csak így lehetséges, hogy a fák elegendő fényhez jussanak a fotoszintézishez, míg mások szerint a rések megakadályozzák az invazív rovarok terjedését. Szakértők szerint az is lehetséges, hogy a fák koronái így védik magukat, hogy az erős szélben összeérve a másikkal, le ne törjenek.
A koronafélénkség lényege, hogy néhány fafajta egyáltalán nem szeretne más egyedekkel érintkezni, ezért mindenki megtartja a “tíz lépés távolságot”.
Bármi is legyen az oka ennek a különleges viselkedésnek, a különleges mintázat számos fotóst és művészt megihletett már.
Az alábbi felvételek valami döbbenetesen szépek!
