Az angliai Leeds környékéről származó lány majdnem lemondott az életről, de amikor megtudta, hogy terhes, új erőre kapott. Az anyaság megváltoztatta az életét, és végül azt is lehetővé tette a számra, hogy megvalósítsa az álmait – írja a BBC.
Rachael Campey kamaszkorában küszködött a mentális egészségével, miközben az iskolában folyton zaklatásnak volt kitéve. 14 évesen majdnem le is mondott az életéről, de éppen amikor elérte a mélypontot, megtudta, hogy terhes, és ez mindent megváltoztatott.
„Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, az valahogy megmentett. Új életet adott” – magyarázta.

„Amikor 14 évesen megtudtam, hogy terhes vagyok, megígértem, hogy megállás nélkül fogok dolgozni, hogy a lehető legjobb gyerekkort nyújthassam neked” – mesélte Campey a lányának, és pontosan ezt is tette.
Ennek ellenére természetesen nem volt könnyű dolga. Kicsapták az iskolából, és legalább 7 különböző intézményben fordult meg, mire elvégezte a tanulmányait, ráadásul közben a kislányáról is gondoskodnia kellett, de mindez megérte a fáradtságot.
Miután Campey befejezte tanulmányait a York College-ban, beiratkozott a Leedsi Trinity Egyetemre, ahol pszichológiai tanácsadást tanult. Miközben a szakdolgozatát írta, lánya, az akkorra már 6 éves Lily-Rose ott ült mellette, és a házi feladatát írta.
Campey egy ponton majdnem otthagyta az egyetemet, mert már nem bírta az iramot, hiszen nem volt könnyű a gyereknevelés és a munka mellett még tanulnia is.
„Végigsétáltam a folyosón, és kisírtam a szememet, arra gondoltam, hogy ott kell hagynom az egyetemet, hogy ez az egész egy óriási káosz, és nem is értettem, miért hoztam magamat ebbe a helyzetbe” – emlékezett vissza.

Végül azonban mégsem adta fel, és megszerezte az egyetemi diplomát. 6 évvel azután, hogy életet adott a lányának, fekete talárt öltött a diplomaosztó napján, és Lili-Rose kezét fogva jelent meg az ünnepségen.
„Lily csak vigyorgott rám, és azt mondta, úgy nézek ki, mintha a Roxfortból jöttem volna” – mondta az édesanya.
Campey büszkén vette át a diplomáját, miközben a lánya a közönség soraiban tapsolt, hiszen végül is Lily-Rose születésének köszönhette, hogy ilyen messzire jutott, miatta dolgozott olyan keményen, ő motiválta a nőt, hogy leküzdje az előtte álló akadályokat. Elismerte, hogy „sötét úton” járt, mielőtt a lánya világosságot hozott volna az életébe.
„Ha nem lett volna Lily-Rose, nem hiszem, hogy most itt lennék, mert küszködtem a mentális egészségemmel” – mondta.
Campey szerint Lily-Rose 2 éves kora óta arról álmodik, hogy egy napon olimpikon lesz, és az édesanya azt reméli, hogy a lányának is sikerül megvalósítania az álmait.
Campey azt tanácsolta a többi fiatal szülőnek, hogy ne adják fel, ha mentális egészségi problémákkal küzdenek, és küzdjenek tovább a céljaikért.