Volt, hogy a szénában kellett aludnia, 14 évesen már egy bányában dolgozott, később pedig csigákat gyűjtött és madarakat fogott, hogy legyen mit enniük a gyermekeinek. Milica Draškić 101 évesen is élénken emlékszik életének legnehezebb időszakaira. A szerb nagymama két világháború közötti szegénységben nőtt fel, átélte a második világháborút, és évtizedeken keresztül küzdött a megélhetésért. Amikor arról kérdezték, minek köszönheti hosszú életét, meglepően egyszerű választ adott: a mozgásnak, a humornak és az emberek közötti szeretetnek.
Milica Draškić 1925-ben született a szerbiai Lazarevac közelében. Ma a Požega melletti Rasna faluban él, és bár már a 102. életévében jár, életkedvéből és humorérzékéből alig veszített valamit. A Zlatiborski podcastnak adott interjújában olyan emlékeket idézett fel, amelyekből kirajzolódik egy rendkívül nehéz, mégis kitartással végigélt élet története.
Gyermekkorát már a kezdetektől tragédia árnyékolta be. Édesapja vízbe fulladt, amikor Milica még egészen kicsi volt, nevelésében pedig nagynénje és nagymamája játszott meghatározó szerepet.
„Nem volt kenyerünk. Apám megfulladt, amikor éppen megszülettem, és a nagynéném és a nagymamám gondoskodtak rólam” – emlékezett vissza.
Édesanyjával feszült volt a kapcsolata. Elmondása szerint előfordult, hogy nem engedték be a házba aludni, ezért az éjszakát odakint, a szénában töltötte. A nélkülözés miatt hamar meg kellett tanulnia gondoskodni magáról: napszámba járt, és mindössze 14 évesen már a Lazarevac környéki bányában dolgozott.
A második világháború újabb megpróbáltatásokat hozott. Milica arra is emlékszik, hogyan bújt el a falun átvonuló katonák elől. Volt, hogy szilvafára mászott, miközben attól félt, nem éli túl a következő napot.
Csigákat gyűjtött és madarakat fogott, hogy ne éhezzenek a gyermekei
A háború után sem lett könnyebb az élete. 1946-ban férjhez ment egy katonához, de a házasság nem hozta meg számára a remélt biztonságot. Miközben férje a fizetésének jelentős részét szórakozásra költötte, Milica a gyermekneveléssel és a mindennapi megélhetéssel küzdött.
„Kilométereket gyalogoltam a gyermekkel a karomban a laktanyáig, ételt és zoknit vittem neki, miközben ő a pénzét énekesnőkre és szórakozásra költötte” – mesélte.
Az 1950-es években a család Rasna faluba költözött. Kezdetben egy rossz állapotú, beázó épületben éltek, amelyet télen nehéz volt kifűteni. A szegénység olyan méreteket öltött, hogy Milicának időnként a természetben kellett élelmet keresnie.
Tehetősebb gazdák földjein dolgozott, olykor egész nap két kilogramm kukoricalisztért. Ha ennivalóhoz jutott, elsősorban a gyermekeire gondolt. A patakok mellett csigákat gyűjtött, csalánt és más ehető növényeket szedett, hogy valamit az asztalra tehessen.
„Kivájott tök segítségével madarakat is fogtam, hogy legyen mit ennünk” – idézte fel azokat az éveket, amikor a család túlélése a leleményességén múlt.
A nehézségekről a szerb Blic is beszámolt. Milica története nemcsak az éhezésről és a szegénységről szól, hanem arról is, milyen nagy terhet jelentett számára, hogy szinte egyedül kellett biztosítania gyermekei megélhetését.
„Egy-egy vicc tart életben” – ezt tartja a hosszú élet titkának
Milica ma két lány édesanyja, négy unoka nagymamája, hét dédunoka dédnagymamája, és két ükunokája is van. Lányai Franciaországban élnek, az ükunokái pedig Indonéziában.
Mindennapjai ma is szerény körülmények között telnek. Havi 20 ezer szerb dináros nyugdíjból él, és egy államilag biztosított idősellátási segítő támogatását is igénybe veszi.
Amikor a podcast készítői arról kérdezték, hogyan sikerült megérnie a 101 éves kort, nem különleges étrendről vagy drága készítményekről beszélt. Sokkal fontosabbnak tartja, hogy az ember aktív maradjon, megőrizze a humorérzékét, és jó kapcsolatot ápoljon másokkal.
„Az embernek mindig mozognia kell! Mi értelme van ülni? Ha ülsz, megszédülsz és elesel. Mozgásban kell lenned. És még valami: egy-egy vicc tart életben. A fenébe a pénzzel, a legfontosabb, hogy harmóniában legyünk az emberekkel és jól kijöjjünk egymással” – fogalmazott.
Szavai különös jelentőséget kapnak annak fényében, hogy élete nagy részét éppen az anyagi nélkülözés határozta meg. Mégis az emberi kapcsolatokban, a nevetésben és a mindennapi tevékenységekben találta meg azt, amit ma a legértékesebbnek tart.
A hosszú életnek természetesen nincs egyetlen, mindenkire érvényes receptje. A genetikai adottságok, az egészségi állapot és az életkörülmények is szerepet játszanak benne, ezért Milica személyes tapasztalata nem tekinthető tudományosan bizonyított módszernek.
A 101 éves nagymama tervei között továbbra is fontos helyet foglal el a családja. Szeretné, ha lányai, unokái és dédunokái ismét összegyűlnének körülötte egy nagy ünnepségre. Már az ételekre és a zenére is gondolt, mert ezúttal nem dolgozni és másokról gondoskodni szeretne, hanem együtt örülni a szeretteivel.
A fiatalabb generációknak pedig azt tanácsolja, hogy ne vesztegessék az idejüket, dolgozzanak, és kitartóan keressék a saját útjukat.


