A köhögés eleinte csak kellemetlennek tűnt. Egy makacs tünetnek, amelyet az ember megpróbál megmagyarázni valamivel: kimerültséggel, fertőzéssel, túlterheltséggel. Rubint Réka életében azonban ez lett az a halk, mégis könyörtelen jel, amely végül mindent átírt. A fitneszedző most, közel négy évvel a diagnózisa után döntött úgy, hogy először teljes őszinteséggel beszél arról, min ment keresztül a családjával együtt, és milyen árat kellett fizetnie a túlélésért.
A TV2 Napló című műsorában nemcsak megszólalt, hanem megmutatta azokat a felvételeket is, amelyeket a kezelések idején saját magáról készített. Olyan pillanatokat, amelyeket eddig a legszűkebb körön kívül senki nem látott. Elmondása szerint most jutott el oda lelkileg, hogy képes kimondani mindazt, amit addig inkább magában hordozott.
„Tudom, hogy az emberek aggódnak, féltenek, találgatnak, és én érzem magam annyira őszintének, erősnek, hogy el tudjam mondani, hogy az elmúlt 3,5-4 évben min mentem keresztül a családommal együtt. Annak, amin én keresztülmentem, megyek, annak most vannak látható jelei.”
A történet 2022 nyarán kezdődött, amikor egyre erősebb köhögés jelentkezett nála. Először Covidra gyanakodott, de a tesztek negatívak lettek, az állapota viszont nem javult. A Dancing with the Starsból való kiesés után már nem halogatta tovább a kivizsgálást.
„2022 október 8-án, mikor kiestünk a Dancing with the Starsból, hétfőn azonnal orvoshoz mentem, mert nem volt normális, ahogy köhögtem. Hétfőn elmentem, szerdán visszahívtak, mondta a doktor úr, hogy ezen a mellkas CT-n valami nem oké. Azt mondta: valószínű, daganat. Hétfőről szerdára megtörténhet, hogy egy horrorfilmnek te vagy a főszereplője. Ha nem köhögtem volna, nem megyek el CT-re, ha nem megyek el, nem veszik észre, a légcső mögött van egy méretes elváltozás, ami nyirokban van.”
A diagnózishoz vezető út gyors és sokkoló volt. Az onkológiai vizsgálatok, a Kék Golyó utcai intézet, a vérvételek, az időpontok, az orvosi tekintetek – minden egyetlen irányba mutatott. Réka a Naplóban arról is beszélt, mennyire megrázó volt számára már az is, hogy belépjen az onkológia világába, miközben még akkor sem tudták pontosan, mivel állnak szemben.
A műtétet követően az altatásból már azzal a tudattal ébredt, hogy rosszindulatú daganata van. A szövettan végül egy ritka és különösen nehezen kezelhető tumortípust igazolt.
„Az altatásból arra ébredtem, hogy ez rosszindulatú daganat. Amikor megkaptam az eredményt, küldtem a tüdőgyógyász ismerősnek, barátnak, és hívott, mikor épp vacsorát csináltam. Mondta, hogy Réka, nagyon nagy a baj, mert ez olyan daganat típus, hogy össze kell kösselek egy világhírű professzorral, aki azt fogja mondani: kemó, sugár egyszerre. Az optimizmusom elhagyott, kiment a vér a lábamból. Az volt a kérdésem: fogok tudni dolgozni? Iszonyú igazságtalannak éreztem, mert az ember annyit kap, amennyit elbír. De mi már olyan sokat kaptunk…”
Réka később megtudta, hogy az ő esetében egy nagyon ritka szarkómatípusról van szó. Az orvosa azt mondta neki, pályafutása során mindössze hat hasonló beteggel találkozott korábban, ő pedig a hetedik. A kezelés gyógyszeres kemoterápiából és sugárterápiából állt, egyszerre.
„Amikor megállapították, mi a daganat, és odajutottam a doktornőhöz, azt mondta: <> Amikor elmondta, hogy az előző 6 betege mind meggyógyult, ott helyben bevettem az első gyógyszert.”
A gyógyszeres kezelés kezdetben biztató eredményt hozott: az elváltozás mérete a felére csökkent. Ezután következtek a sugarak. A kezelések szinte katonai fegyelmet követeltek: hajnalban indult, hogy reggel 6:10-re ott legyen, és minél gyorsabban túlessen rajta, lehetőleg úgy, hogy senkivel se találkozzon.
„Minden reggel 6:10-re érkeztem, és azonnal hívtak, hogy ne találkozzak senkivel. Megkaptam a sugarat, ez 30 másodperc.”
A rövid beavatkozások azonban olyan súlyos következményekkel jártak, amelyek szinte elviselhetetlenné tették a mindennapokat. A sugárkezelés nem csupán megviselte a szervezetét, hanem teljesen felégette a nyelőcsövét.
„20 sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy a vizet azt hittem, ha lenyelem, bepisilek a fájdalomtól. Szétégett minden. Nem engedték folytatni a kezelést, mert ha folytatják, nagy volt a kockázata, hogy kilyukad a légcsövem.”
A figyelmeztetés ellenére nem állt meg. A fájdalomtól, a veszélytől és az orvosi kockázatoktól függetlenül vállalta a folytatást. Még tizenhárom sugarat kapott.
„Őszinte leszek, csak a Norbi tudja: én 19-re húztam lapot. Azt mondtam, ha kilyukad, akkor kilyukad: hittem a Jóistenben. Nem lyukadt ki.”
A küzdelem nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg és anyagilag is szétszaggatta a család életét. Réka beszélt arról is, hogy közben a családi vállalkozásuk összeomlott, a mindennapok terhe pedig új szintre emelkedett. Míg ő kezelésekre járt, Schobert Norbi is saját mélységeivel harcolt.
„Norbi a nyugtatókat whiskyvel itta és vette be. Én a három fokos garázsban tartottam az online edzéseket, néztem, hányan regisztráltak, hogy az hányszor 1500 forint.”
A gyerekekkel kapcsolatban is nehéz döntéseket kellett meghozniuk. Réka arra kérte őket, hogy próbáljanak jók lenni, ne okozzanak plusz terhet ebben az időszakban. A legkisebb fiút, Zalánt eleinte óvták az igazságtól, később azonban már előtte sem tudták eltitkolni a valóságot.
A betegséggel töltött évek során a test is lassan megváltozott. Egy gyógyszerváltás után a kezeléseknek már látható következményei lettek, a hajvesztés pedig egy ponton lehetetlenné tette a további rejtőzködést. Elindultak a találgatások, a pletykák, a kérdések – Réka pedig úgy döntött, többé nem akar paróka mögé bújni.
„Ez egy megkönnyebbülés, mert nem szeretném az egész tavaszt és az egész nyarat ez alatt a paróka alatt végigbujkálni. Én ezt vállalom. (…) Már megszerettem magam kopaszom.”
A Naplóban Gönczi Gábor előtt levette a parókáját. A műsorvezető nem tudta előre, milyen fordulatot vesz az interjú, és a pillanat őt is mélyen megrendítette. Réka azonban nem megrendülést akart kiváltani, hanem valami mást: bátorságot. Azt a fajta erőt, amelyet saját tapasztalatai árán szerzett meg, és amelyből most másoknak is adni szeretne.
„Én nagyon szép lettem, és ezt vállalom. Szeretnék mindenkinek erőt adni, mert mindenhonnan fel lehet állni. Ha eddig sikerült bárkinek segítenem a sport által, akkor most nekem ez lesz az életcélom, a következő utam, hogy segítsek az embereknek az örvényben nem lefelé, hanem felfelé menni. Utat tudok mutatni a saját tapasztalásaimból. Nem szabad a félelmeink rabjának lenni, nem szabad nemet nyomni magunkra.”
Azt is elmondta, hogy idő kellett, mire elfogadta a külsejének változását. A paróka eleinte védelem volt, később teher, végül pedig valami, amitől meg akart szabadulni.
„A parókával eggyé kellett válnom. Amit belülről tagadsz, arról látják, ez nem a te részed. Megkönnyebbülve vettem le. Boldog vagyok.”
