Craig Hamilton-Parker, akit „az új Nostradamusnak”, illetve „a végzet prófétájának” is neveznek, azt mondja, helyesen jövendölt meg olyan hatalmas globális eseményeket, mint II. Erzsébet királynő halála, Donald Trump 2016-os elnöki győzelme és a koronavírus-járvány. Most pedig azt állítja, hogy már egy 2026-ra vonatkozó jóslata is valóra vált, és egy új figyelmeztetést is megosztott.
A brit médium állítása szerint Ali Hámenei ajatollah halálát is pontosan látta előre.
Ali Hámenei ajatollah a múlt héten a Teheránt ért első bombázási hullámban halt meg, több tucat magas rangú katonai és politikai tisztviselővel együtt.
Hamilton–Parker korábban megjósolta Irán nukleáris létesítményeinek megtámadását, ami most bekövetkezett.
„Úgy gondolom, hogy ez 2026 márciusában fog bekövetkezni” – mondta korábban.
„Nagyon célzott támadásokra számíthatunk – nemcsak a vezetés ellen, hanem a megmaradt nukleáris létesítmények ellen is, mert azokat nem lehet érintetlenül hagyni. A helyzet gyorsan eszkalálódik, majd megáll. Egy hirtelen csapás, majd visszavonulás, a kimenetelt az iráni népre bízva. Nem érzem, hogy földi csapatok lépnének be – sokkal inkább légicsapások és gyors intézkedések lesznek.”
Hamilton-Parker 2015-ben megjelent Messages from the Universe című könyvében ugyanakkor azt írta, hogy szerinte 2026 augusztusában katasztrofális gázfelhő borítja majd el Japánt.
Emellett figyelmeztet egy jelentős kibereseményre is, amely megzavarja a kriptovaluták és a mesterséges intelligencia piacát, de emlékeztette a követőit, hogy az előrejelzései nem feltétlenül vannak kőbe vésve.
„A Nadi tanítások hangsúlyozzák, hogy a jövő megváltoztatható” – mondta. „Azért osztom meg ezt az információt, hogy ösztönözzem az embereket arra, hogy pozitív gondolatokat, imákat és vizualizációkat küldjenek, hogy ezzel is segítsenek csökkenteni a hatást.”
Trump harmadik elnöki ciklusa
Bár a jóslatait nem tartja feltétlenül ténynek, Hamilton–Parker úgy véli, hogy ha a globális konfliktusok továbbra is folytatódnak, és Donald Trump a harmadik elnöki ciklust is megcélozhatja. Jelenleg még két év és tíz hónap van hátra elnöki mandátumából.
„Hogy megismételjem, amit korábban mondtam, éreztem, hogy lesz egy nagy globális konfliktus, talán Tajvant is érintve” – magyarázta Parker. „Most visszatekintve, ez bármilyen globális konfliktus lehet. Tudom, sokan kritizálták ezt, mondván, hogy harmadik ciklus nem lehetséges, mert az alkotmányban le van írva – de ki tudja? A világ annyit változott.”
A Cornerstone Law Firm magyarázata szerint a 22. alkotmánymódosítás korlátozza ugyan, hogy egy amerikai elnök csak kétszer lehet megválasztható, de nyitva hagy egy jogi kiskaput, azt ugyanis nem tiltja meg, hogy elnökként szolgáljon.
Az elnöki posztra való jelölés mellett elméletben egy másik lehetőség a képviselőház által történő megválasztás lehet. Ez azonban csak akkor fordulhat elő, ha egyik jelölt sem szerez többséget az elektori kollégium szavazataiban.


