AktuálisEgy francia aneszteziológust azzal vádolnak, hogy 30 beteget mérgezett meg, közülük 12...

Egy francia aneszteziológust azzal vádolnak, hogy 30 beteget mérgezett meg, közülük 12 meghalt

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy volt francia aneszteziológust azzal vádolnak, hogy szándékosan megmérgezett 30 beteget, hogy bebizonyítsa újraélesztési szakértelmét, és bosszút álljon korábbi kollégáin. A BBC és a France24 jelentései szerint az orvos 12 beteg halálát okozta.

Az 53 éves Frédéric Pechiert kollégái rendkívül tehetséges orvosnak tartották. Először nyolc évvel ezelőtt került a hatóságok látókörébe, amikor azt gyanították, hogy 2008 és 2017 között két besançoni klinikán mérgezte meg betegeit.

A súlyos vádak ellenére Pechier továbbra is szabadlábon maradt bírósági felügyelet mellett, és azt állítja: „nincs semmilyen bizonyíték mérgezésre.”

A per várhatóan több mint három hónapig tart majd, és több mint 150 polgári fél vesz részt benne, akik a 30 feltételezett áldozatot képviselik.

A mérgezés gyanúja először 2017 januárjában merült fel, amikor egy 36 éves, egészséges nő, Sandra Simard gerincműtéten esett át, és a szíve hirtelen leállt.

Miután az intenzív osztály orvosa nem tudta újraéleszteni, Frédéric Pechier adott be neki egy injekciót, amitől a páciens kómába esett, de életben maradt. A nő kezelésére használt intravénás gyógyszerek káliumkoncentrációja a normál adag 100-szorosát mutatta.

Frédéric Pechier
Fotó: YouTube

Néhány nappal később egy másik súlyos eset történt egy 70 éves férfival. Péchier ekkor azt állította, hogy valaki babrált a gyógyszerekkel, amikor általános érzéstelenítést adott be a betegnek.

Pechier akkoriban azt mondta, összeesküvés áldozata, de pár héttel később hivatalos vizsgálat indult ellene. Egyik ügyvédje szerint az orvos nyolc éve vár arra, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, és a volt aneszteziológus a francia RTL rádiónak nyilatkozva azt mondta, most végre „kiterítheti a kártyáit”, és azzal érvelt, hogy a kórházból való távozása után is fordultak elő súlyos mellékhatások és szívmegállások. „2017 márciusában távoztam, azóta további kilenc eset történt” – mondta.

A nyomozók további súlyos eseteket vizsgáltak ki 2008-tól kezdődően, amelyek 4 és 89 év közötti betegeket érintettek Pechier korábbi munkahelyein, két besançoni egészségügyi központban.

2009-ben a Franche-Comté Poliklinikán három páciensnek, akiknek korábban nem voltak szívproblémái, újraélesztésre volt szüksége kisebb műtétek során.

Összesen 12 gyanús esetet azonosítottak, amelyek során a betegek nem élték túl a szívmegállást – ezek közül több teljesen megmagyarázhatatlannak tűnt.

Az első halálos áldozat Damien Iehlen volt 2008 októberében. Az 53 éves férfi rutin veseműtét miatt került kórházba, és szívleállás következtében halt meg. A későbbi tesztek kimutatták, hogy halálos adag lidokaint kapott.

„Ez borzalmas. Elképzelni sem lehet, milyen hatással volt ez a családomra. Felfoghatatlan, hogy ilyesmi megtörténhetett, és hogy ennyi embert érintett 2008 és 2017 között” – mondta a férfi lánya, Amandine.

Frédéric Pechier egészségügyi szakemberek családjából származik, édesapja szintén aneszteziológus volt.

Pechier-t azzal vádolják, hogy szándékosan manipulálta a kollégái által használt gyógyszereket és érzéstelenítőket, hogy műtéti vészhelyzeteket idézzen elő, amelyek során aztán ő hősként közbeavatkozhatott, bizonyítva újraélesztési képességeit.

„Az a vád ellene, hogy egészséges betegeket mérgezett meg, hogy ártson azoknak a kollégáknak, akikkel konfliktusban állt” – mondta Etienne Manteaux ügyész.

Pechier mindig elsőként jelent meg, amikor egy beteg szívleállást kapott. Mindig volt egy megoldása” – tette hozzá az ügyész.

Pechier a legtöbb halálesetért kollégái „orvosi hibáit” okolja.

„Nagyon könnyű másokat vádolni, sokkal nehezebb bizonyítani” – fogalmazott ügyvédje.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek