Elon Musk, az xAI alapítója bejelentette, hogy hamarosan elindul új mesterséges intelligencia chatbotja, a Grok 3. A Reuters beszámolója szerint az AI rendszer a fejlesztés utolsó szakaszában van, és körülbelül egy-két héten belül elérhető lesz.
„A Grok 3 rendkívül erős érvelési képességekkel rendelkezik. Az eddigi tesztjeink során minden eddig megjelent mesterséges intelligenciamodellt felülmúlt, amiről tudunk, ami jó jel” – mondta Musk a dubaji World Governments Summiton tartott videóbeszédében.
Musk a Microsoft által támogatott OpenAI és a Google kihívójaként alapította az xAI-t, de az OpenAI-nak is társalapítója volt, és a héten 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett a vállalat megvásárlására, miután az OpenAI, ami eddig nonprofit szervezetként működött, bejelentette, hogy szeretne for-profit szervezetté válni, hogy biztosítsa a legjobb AI-modellek fejlesztéséhez szükséges tőkét.
„A bizonyítékok egyértelműek: az OpenAI úgy jutott el idáig, hogy legalábbis részben fenntartotta a kettős identitását, a nonprofit és a for-profit identitást. Amit most megpróbálnak tenni, az a nonprofit rész teljes megszüntetése, ami szerintem túlzás” – mondta Musk.
Egy másik nyilatkozatában Musk, akit Donald Trump amerikai elnök nevezett ki az úgynevezett Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetésére, azt is felvetette, hogy az amerikai kormányzati kiadásokat jelentősen csökkenteni lehetne.


