A reggel kávémat kortyoltam a teraszon, és figyeltem, ahogyan a nap helyet csinál magának a felhők között. Majd lenéztem a földre, ahol egy görbe fadarabot láttam, és azonnal bevillant a régi bumerángom, amellyel órákig játszottam a nagyszüleimnél gyerekkoromban.
Visszaemlékeztem, hogy milyen jó is volt gyereknek lenni. Néztem ezt a fadarabot, és a régi bumerángomra gondoltam, és arra, hogy egy elhajított, görbe fadarab hogyan tud visszajutni a kiindulóponthoz. Tovább gondolva ezt, rájöttem arra, hogy ez igaz az életre is, hiszen amit kiadunk, mutatunk magunkból, az előbb-utóbb visszajut hozzánk.
Például: ha valakire rámosolygunk, szinte biztos, hogy az illető vissza fog mosolyogni ránk. Ha valakinek jót teszünk, az a valaki nekünk is segíteni fog, ha bajba jutunk. Vagy ha valakinek panaszkodni kezdünk, az a valaki is előhozakodik a sérelmeivel, keserű tapasztalataival. Ha valakire megharagszunk, akkor a harag haragot szül.
Tehát bárhogy is álljunk egy dologhoz, viszonyuljunk egy másik emberhez, legtöbbször ugyanazt fogjuk visszakapni, amit magunkból mutatunk, ahogyan megnyilvánulunk.
Rajtunk múlik, hogy mit választunk, mit akarunk megvalósítani, hogyan akarunk élni.
Ha örömet, boldogságot szeretnénk, akkor sugározzunk kifele is örömet, jókedvet, vidámságot, pozitív gondolatokat.
Ha szeretetre vágyunk, akkor mutassuk meg, fejezzük ki az érzéseinket, és viszonzásra találunk.
És ez az élet összes területére érvényes. Csak ültessünk egy búza szemet, és pár hónap múlva rengeteg szem fog teremni.
Ezért érdemes változtatni az élethez való hozzáállásunkon, és ha úgy érezzük, hogy kezd elegünk lenni a negatívumokból, akkor kezdjünk hozzá a változáshoz még ma, amelyet először magunkban kell véghez vinnünk.
