Már a csapból is az folyik, hogy megfelelő mennyiségű alvás nélkül hiába törekedünk az egészséges életre, nem fog menni. Számtalan betegség kiváltó okaként tartják számon az alvásmegvonást, hiszen létfontosságú folyamatok zajlanak alvás közben, amelyek ha lerövidülnek, vagy kimaradnak, komoly problémákat okozhatnak.
Ám az amerikai National Institutes of Health jelentése szerint a túlzásba vitt alvás sem tesz jót. Az intézet szakértői szerint szoros kapcsolat áll fent a túlzásba vitt alvás és az elhízás között. De mennyi is a megfelelő alvásidőtartam? A szakértők egyöntetű válasza szerint napi 7-9 óra alvás a legmegfelelőbb a szervezet számára, az ennél több vagy kevesebb alvásnak rossz mellékhatásai lehetnek.
És melyek lehetnek a túlzásba vitt alvás mellékhatásai? Mutatjuk:
1. Erős fejfájás ébredés után
A túl sok alvás ébredéskor a másnapossághoz hasonló tüneteket képes kiváltani a szervezetből, hiszen felborul a szervezet normál napi ciklusa, és az agy már nem képes pontosan érzékelni, hogy milyen napszak is van valójában. Ráadásul alvás során a test dehidratálódik, lelassul a vérnyomás és a neurotranszmitterek is alacsonyabb intenzitással dolgoznak, ami szintén zavaró lehet a szervezet számára. A legjobb, amit tehetünk, ha minden nap ugyanabban az időben fekszünk le és odafigyelünk az alvásminőségére.
2. Izomfájdalmak
A hosszas alvás a csont és izomrendszert is megdolgoztatja, hiszen huzamosabb ideig vagyunk ugyanabban a pózban az éjszaka folyamán. Izomgörcsök és zsibbadás is kísérheti az ébredést, ami akár a nap folyamán többször is visszatérhet.
3. Megnő a szívinfarktus és agyvérzés kockázata
Hangsúlyoznánk, hogy nem a néha megtörténő, kiadós alvásnak vannak rossz mellékhatásai, hanem a rendszeres túlzásba vitt alvásnak. Az utóbbi alvástípusnak már nincs akkora regeneráló és feltöltő ereje, mint egy normális 8 órás alvásnak, és ezt számtalan szervünk meg is érzi. Hosszútávon akár alvási apnoe szindróma is kialakulhat, ami ugyebár a légzéskimaradás révén kárt okozhat a szervezetben. Szakértők szerint az alváshoz köthető problémákban leginkább a nők érintettek, akiknél ez leginkább szív és keringési problémákban mutatkozik meg.
4. A diabétesz kialakulásának kockázata is megemelkedik
Hosszas alvás során az anyagcsere-folyamatok is felborulnak, és a szervezet egyre kevésbé lesz képes megfelelően reagálni a vér glükóztartalmára. A csökkent testmozgás és a fizikai aktivitás hiánya miatt a test csökkentett értékben „égeti” a glükózt, ami nem mellesleg elhízáshoz is vezethet.
5. Depresszív hangulat
Nem is gondolná az ember, hogy egy kis probléma az alvási folyamatokban milyen sok mindenre hatással lehet. Hypersomnia a neve annak az állapotnak, amely a túlzásba vitt alvásból eredeztethető idegrendszeri rendellenességet jelenti. A hypersomnia depresszív hangulattal, rossz közérzettel járó állapot, amely hosszú távon is megnehezítheti az adott páciens életét. Szakértők egyelőre vizsgálják, hogy milyen faktorok válthatják ki az erre való hajlamot, véleményük szerint közre játszódhat a genetika, és különböző gyógyszerek is.
6. Memóriazavar
A túlzásba vitt alvás a koncentrációs képességet is rontja, ami sokkal nehezebbé teszi a mindennapi feladatok elvégzését. Emellett a logikai képességet is megviseli, és ezt sokszor azon vehetjük észre, hogy beszélgetések, cselekvések során nehezebben jutnak eszünkbe a dolgok. Az agy ezen aktivitásainak romlása idős korban korai demencia és Alzheimer kór jelentkezésével járhat.
7. Megrövidülhet az élettartam
Az előbbieket egybevetve láthatjuk, hogy a sok alvás kihat a fizikai és szellemi lényünkre egyaránt, így szakértők egy kísérlet keretein belül bebizonyították, a korai eltávozás is akár a túlzásba vitt alvásnak tulajdonítható. Természetesen egyéb olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint az életkor, életminőség, testmozgás, alkoholbevitel, dohányzás.
Ezek tudatában nem árt jobban odafigyelni, hogy mikor és mennyit alszunk. Ha tehetjük, feküdjünk le mindig ugyanabban az időpontban és lehetőleg az éjszaka folyamán aludjunk. Ha kell, az elején állítsunk be ébresztőt, de ha jól csináljuk, a végén arra sem lesz szükség, hiszen a szervezet hozzászokik és automatikusan felébredünk. Meglátod, a 8 óra alvás sokkal energikusabbá és frissebbé tesz, mint egy elnyújtott 10-12 órás alvás-maraton.