7 fontos mondat, amit minden gyereknek hallania kell, hogy egészségesen fejlődjön

Amiben minden felnőtt ember egyetérthet az talán az, hogy az iskola milyen fontos szerepet tölt be a gyerekek életében. Az iskola, a tanárok és a tanterv formálja a gyermeket azzá, amivé felnőttkorára lesz. A mai legkedveltebb pedagógiai módszer a Montessori. Minden iskolai rendszernek, így ennek is megvannak a maga hátrányai illetve előnyei, mégis Montessori tanaiban elhangzik 7 kulcsfontosságú mondat melyek segítségével hatékonyabbá tehetjük a gyerekekkel történő kommunikációt.

7 fontos mondat, amit minden gyereknek hallani kell, hogy egészségesen fejlődjön

A Montessori módszer alapelvei könnyedén beültethetőek a gyereknevelés mindennapjaiba, annak ellenére is, ha az adott gyerek egy átlagos iskolai rendszerben tanul.

1. Észrevettem, hogy keményen dolgoztál

Biztosan hallottad már Ralph Waldo Emerson idézetét, mely szerint „Az élet egy utazás, nem egy célállomás.” És ez a gyerek fejlődésére is igaz: nem a végeredmény a fontos, hanem az odavezető út, amit megtett azért, hogy valamit elérjen. A gyereknek fokozottabban szükségük van a pozitív megerősítésre, a dicséretre, ezért ha nem is sikerül úgy a dolog, ahogyan eltervezte, vagy nem érte el a kívánt eredményt, mégis dicsérd meg. Ismerd el erőfeszítéseit, mert így lassacskán rávezetheted, hogy nem mindenesetben a végeredmény a releváns.

Otthon ez így működhet:

Ha a gyerek éppen rajzol és látjuk, hogy nem igazán úgy csinálja, ahogyan azt kellene mondjuk azt: „Észrevettem, hogy nem hagytad abba a festést annak ellenére, hogy láttad, hogy nem jó a szín, amit használsz.”

2. Melyik résznél lenne szükséged a segítségemre?

Szülőként természetes, hogy bármikor és bármiben segítségére vagyunk a gyermekünknek, de nagy veszély rejlik abban, ha mindent mi teszünk meg, végzünk el a gyerek helyett. Ezzel gátoljuk a személyes fejlődésüket. A gyereknek szüksége van az önállósodásra, persze ez nem azt jelenti, hogy engedjük el a kezét és hagyjuk magára, nem! Itt arról van szó, hogy együttműködve engedjünk teret neki, hogy tapasztalhasson.

Otthon ez így működhet:

Tegyük fel, hogy a gyerek egész délután kint focizott, és mire hazaér roppant fáradt és a lefekvés ideje is közel van, ezért nem tudja rendbe tenni a szobáját, megtisztítani a cipőjét stb. Ilyenkor beszéljük meg vele, hogy miben segítsünk neki és mi az, amit ő magától old meg.

Ezt már olvastad? Így nyugtasd meg a gyerekedet, hogy elkerüld a cirkuszt! 10 praktikus mondat, amely valóban hat!

3. Hol tudnál utánakeresni?

Tudni azt, hogy az emberek bizalommal fordulnak hozzád jó érzés, de gyereknevelés terén ezzel is gondok lehetnek. Ha a gyerek elveszti vagy nem találja kedvenc játékát nem szabad egyből ugrani és átkutatni a lakást, mert akkor legközelebb sem fog rá vigyázni.

Otthon ez így működhet:

Mikor a gyerek azzal érkezik, hogy megint nem találja a játékát és keressük meg neki a kutakodás helyett inkább tegyük fel neki a következő kérdéseket: „Hol láttad utoljára?” „Nem lehet, hogy a másik szobában hagytad?” Ezekkel a segítő kérdésekkel rá tudjuk vezetni, hogy egyedül is megtalálja.

4. Mit gondolsz a saját munkádról?

A Montessori egyik fő alappillére az, hogy a tanítók, tulajdonképpen nem is tanítók, hanem vezetők. Tehát tulajdonképpen a gyerekek tanítják saját magukat. Kérdezzünk a gyerektől olyan kérdéseket, mely a saját munkásságára világít rá.

Otthon ez így működhet:

Ha a gyerek egy kérdéssel áll elő, segítő kérdésekkel vezessük rá a megfelelő válaszra. Így legközelebb már sokkal hatékonyabban, gyorsabban és önállóbban lesz képes megoldást találni a problémájára.

Ezt már olvastad? 7 gyerekkori pszichés trauma, amely kihatással lesz a felnőttkorra is!

5. Ne zavarjuk meg koncentráció közben

A Montessori módszer lényege a gyerek koncentrálási folyamatának védelmében rejlik. Az ilyen módszerrel működő iskolák majdnem 3 órát adnak a gyerekeknek egy-egy feladaton való gondolkodásra. Így megszakítás és zavaró tényezők nélkül képes kibontakozni és végigvinni a gondolatmenetét.

Otthon ez így működhet:

Ha látod, hogy a gyerek egy legóépítményt készít, próbáld nem megszakítani vagy megzavarni őt, mert ezalatt fejlődik a szépérzéke.

6. Ezen az órán, vagy itthon mi…

Szabályok nélkül az élet gyorsan összekuszálódhat, de ahelyett, hogy ráerőltetnénk ezen szabályokat a gyerekre, inkább értessük meg vele, hogy mi miért van, és minek mi a következménye. Tudja a gyerek pontosan, hogy mi megengedett otthon vagy az iskolában, vagy akár milyen más helyzetben.

Otthon ez így működhet:

Iskolán kívül is fektessük le az otthoni szabályokat: „Itthon, mikor belépünk a lakásba lehúzzuk a cipőnket.” „Ebéd előtt kezet mosunk.” De értessük is meg vele, hogy mit miért teszünk.

Ezt már olvastad? 10 dolog, amit egy gyereknek meg kell tanulnia 10 éves koráig!

7. Kövesd figyelemmel a gyereket

Ez az utolsó fontos dolog inkább vonatkozik a szülőre, tanárra, nevelőre, mint a gyerekre. Feladatunk az, hogy születésétől fogva végigkísérjük életét, felvigyázzuk a fejlődését. és biztosítsuk számára a szükséges feltételeket.

Otthon ez így működhet:

Ha megkérnek, hogy vigyázz egy gyerekre, vagy fogalmad sincs, hogy hogyan kellene azt, ne tégy semmit. Először csak figyeld meg, és ő majd hidd el tudatni fogja veled, hogy mire van szüksége, csak légy figyelmes.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top