Tudja a szíved a lelked, a tested, az elméd. A tested minden egyes sejtje világosan tudja és érzi ezt.

Íme néhány jel, ami arra utal, hogy megtaláltad életed párját.

1. Olyan kötődés van köztetek, amit azelőtt soha, senkivel nem éreztél

Olyan, mintha egy másik világban lennétek. Az az érzésed, mintha már előző életetekben is ismertétek és szerettétek volna egymást. Amikor hallgattok, ez a csend kényelmes, megnyugtató, szinte már mágikus. Minden értelmet nyer, mintha végre elkezdtek volna a helyükre kerülni egy kirakós darabjai. Minden természetes és elképesztően egyszerű.

2. Ugyanazt a nyelvet beszélitek

Itt most nem a nemzetiségre kell gondolni, hanem a kommunikáció módjára – egy hullámhosszon vagytok, kölcsönösen megértitek egymás gondolatait, érzéseit. Végre úgy érzed, hogy igazán meghallgatnak és megértenek.

A partnered számára mindig te vagy az első. Téged helyez előtérbe, gondoskodik rólad, vigyáz rád, tisztel és feltétel nélkül szeret. Nem kell folyton játszadoznod, üldöznöd a szerelmeddel, és soha nem kell kételkedned az irántad táplált érzéseiben.

3. Úgy érzed, hogy a kihívások, amikkel szembenéztek, megerősítik a kapcsolatotokat

Már nem rettegsz a nehéz pillanatoktól. Úgy érzed, hogy bármilyen akadály álljon is az utatokban, csak megerősödtök általa, közelebb kerültök egymáshoz, újra felfedezitek önmagatokat, jobban megértitek és szeretitek egymást. Könnyedén megbirkóztok a kihívásokkal, és szépen kiegészítitek egymást, ezért minden eddiginél erősebbek lehettek.

4. Teljes mértékben kibékülsz önmagaddal

Végre úgy érzed, pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Már nem szaladsz azok után a férfiak után, akik nem megfelelők a számodra. Rátaláltál a teljes belső békére és nyugalomra. Elfogadod mindazt, ami a múltban történt, örökre lezárod a fájdalmas fejezeteket az életedben, csak a szép emlékeket és fontos tapasztalatokat őrzöd meg, és továbblépsz – nagyobb önbizalommal, mint valaha.

5. Egyre többet álmodsz róla

Hallgass az álmaidra, ezek azok a jelek, amelyeket az Univerzum próbál küldeni, hogy tudd, megtaláltad a lelki társadat. A tudatalattid azt próbálja üzenni neked, hogy légy figyelmesebb, fordíts nagyobb figyelmet arra a személyre, aki ott áll előtted.

6. Folyamatosan ismétlődő jeleket látsz

A jelek gyakran teljesen váratlan forrásokból erednek, és ismétlődnek – hirtelen és véletlenszerűen tűnnek fel az életedben. Például megtörténhet, hogy ugyanazt a dallamot hallod ismétlődni ugyanazon a napon, különböző helyszíneken. Vagy híreket kaphatsz olyan párokról, akik éppen most jegyezték el egymást, vagy találtak rá az igaz szerelemre. Figyelj oda ezekre a jelzésekre, mert az Univerzum közölni próbál valamit általuk.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.